A vonat nem vár.. :)

Az ingázásban két dolgot szeretek: délután hazamenni, és a pénteket.. 🙂 És két dolgot utálok: a reggeleket és a vasárnap délutánt. Szerintem, mindenki érti, miről beszélek. 🙂

A mélypont a csütörtök reggel. Addigra kikészülök, és a hátralévő két napot erőteljes koncentrációval, de csökkentett zombi módban próbálom túlélni. Ekkor kezdek el félrebeszélni a munkahelyemen… És gyakran otthon is..

No, akkor barátok és ellenségek (emberek most hanyagolva):

Barátok:

-alvás. Amennyi csak lehet, és feltéve, ha tudok. Iszonyú rossz és éber alvó vagyok. Csak sötétében, csak vízszintben, csak ágyban, azt is a sajátomban, és legfőképpen: csendben. Ha valami csak egy picit motoszkál az agyamban, lőttek az éjszakának. Mindig is korán kelő voltam, vagyok, leszek, mert ha egyszer hajnaltájban felébredek (és ez nem ritkán fél 3 környéke), onnan csak kínszenvedés a maradék éjszaka, mert folyton az jár az agyamban, hogy mindjárt kelni kell. Így inkább felkelek. Isteni kincs, amikor mélyen végig tudom aludni az éjszakát. Mondanom sem kell, hétvégén, vagy szabik ideje alatt is felébredek a szokott hajnali időben, de miután sokkol a tény, hogy a francba szombat van, akkor talán vissza tudok alélni kicsit. Viszont hétvégén elmaradhatatlan az ebéd utáni szunya, mert egyszerűen KELL. Vonaton képtelen vagyok aludni, fent említett okokból. (lásd sötét, ágy, vízszint és stb.), mindezek mellett a frász kerülget attól, hogy a köztes megállóhelyű lakhelyemet túlalszom, és kikötök a másik végállomáson… 🙂

-tavasz-nyár: direkt nem írom, hogy időjárás, mert az ennél sokkal komplexebb témakör, egy külön posztot megér. De imádom, mikor világosban indulok, és világosban érkezem. Nincs olyan kriptafeelingem a szinte permanens sötétséggel, mint ősszel meg télen. Isteni, hogy le lehet tenni a kabátot, csizmát, egy szál cucc, papucs, és nem kell fél órával leszállás előtt elkezdeni öltözködni a vonaton.. Egyetlen hátránya a nagyon melegnek csak annyi, hogy nagy eséllyel ragad oda a feneked a műbőr üléshez, de ennek is van megoldása.. 🙂

-zene. Minden mennyiségben. A vonat zajos. Ez köztudott. De az utas is! Legalábbis a többsége. Én még az életben ennyi összehordott baromságot nem hallottam, mint utazásaim közben. A megoldás egyszerű: Mp3 a fülbe, éppen csak annyira, hogy kiiktassam a környezetet.

-e-könyv. Anno nem hittem benne, mert olyan személytelen, meg egyéb marhaságok. Aztán lett egy (már jó pár éve), és hozzám van nőve. Mindenhova viszem magammal, a legnagyobb kincs utazás közben, vagy ahol várni kell, pl. orvosi rendelőben. Nem cipeled az olykor vaskos könyvet, és nem egyet, de több százat tartasz így magadnál.

-kényelmes cipő. Na, ezt, valódi, zsigerből eredő cipőmániás létemre nehezen írom le. DE LÉTSZÜKSÉGLET. Én ifjú lány koromban (sic!) képes voltam lesprintelni a 72-es trolit tűsarkú cipőben, és állítom, hogy bokaficamot csak lapos talpú csukában bírtam begyűjteni, de ez mára már sokat finomodott. Nameg a lábam is megsínylette a sok-sok évnyi szexi-dögös tűsarkakat. Most már muszáj kényelmesnek lennie, mert kiszámíthatatlansága folytán az utazás gyakran társul gyaloglással is. Lásd a múltkor, mikor nem volt bérletem. Télen kell a bundabélelt, meleg csizma, szigorúan terepviszonyokat jól bíró változatban, itt a pusztán egy nagyobb hóakadály esetén megpusztulnék vékony tűsarkakon billegő csimmácskákban. 🙂 Nameg milyen herziget lehetne takarni, ha a sarok belekad a bringaküllőbe. És mennyire vetne szét az ideg, amikor kicsapódik a még mindig előszeretettel alkalmazott só a méregdrága bőrön… Tavasszal-nyáron jöhetnek a kis balerinatopánok, virágos vászoncipők, itt azért meg-megengedek magamnak tűsarkút, elegánsabb, szebb cipellőt. De szigorúan előzetes biztonsági kalkulációkat is figyelembe véve, pl. esetleg életem párja kivisz kocsival, és jön is értem, vagy tuti, hogy nem lesz semmi galiba, és csak a vonat-villamosmegálló, villamosmegálló-melóhely oda-vissza viszonylatban fogok aznap előfordulni, és nem feltétlenül kell aznap sehova sem mennem gyalog. 🙂 Hozzá kell tennem az igazságot: otthon konkrétan egy teljes szekrényt foglalnak el a cipősdobozaim, kapom is az ívet rendesen érte, de ez a mánia tetemes részt foglal el a női mivoltomban.. 🙂 Ez van. 🙂

-kényelmes ruha. Télen meleg és többrétegű, a dzseki kapucnis, mert utálok esernyővel, tébolyodott Mary Poppins-ként hadonászni és ezzel együtt fél kézzel kormányozott bringával előre haladni esetleges széllel kombinált szakadó esőben, ami oly ritkán fordul elő felénk.. 😉 Az eddigi legvadabb téli szerelésem az alábbi volt (megjegyzem, jókora hó, többszörös fagy játszott közbe): alsónemű, trikó, vastag harisnya, vastag zokni, macskanadrág, farmer, bundás csizma, felül hosszúujjú felső, kötött pulcsi, egy vékony orkándzseki, rajta vastag téli sikabát, kapucni fel, körbetekerve a legvastagabb sálammal, kötött kesztyű, rajta bőrkesztyű. És mobil maradtam, és bicajra ültem (az már más tészta, hogy miként korcsolyáztam ki a jégbordás utakon, anélkül, hogy egy jégfolt bevágott volna az árokba), és bejutottam a melóhelyemre, és haza is jutottam. AZ már csak másodlagos, hogy a plusz öltözködésekkel kb. laza másfél órát pakoltam rá a napi 4-re.. 🙂 Nyáron ennél jobb a helyzet, de ott meg arra kell figyelni, hogy a szoknyámat ne kapja be a biciklilánc (milyen jól mutatnék letépett szoknyában), illetve, hogy egy kisebb pöff ne lebbentse a nyakamba az egészet. Már túl vagyok azon a koron, mikor miniben grasszál az ember lánya, azt meg különösen ízléstelennek tartom, mikor valaki úgy ül bringára, hogy a két lába között az is látszik, hogy hiányzik a bal fent kettesének a tömése. Mondjuk ezt mindenféle szoknyában leülés esetén is így gondolom, legyen az metró, vonat, vagy bármi más ülőalkalmatosság. Aki olyan szerencsés, hogy megengedheti magának a bármilyen hosszúságú szoknyát, az tanulja is meg viselni azt, és ebbe a helyes leülés is beletartozik, bugyivillantás nélkül. Én imádom a szoknyát, most már a kicsit hosszabbak, bővebbek a kényelmesebbek nekem, de azért ezekkel is meg kell tanulni bánni.

– valami vércukorszintzuhanás esetére. Pl. csoki.. 🙂 Megesett már, hogy a cukrom hirtelen mélyrepülésbe váltott, és levert a víz, ájulás környékezett. Napközben nem biztos, hogy tudok rendesen enni, vagy rosszul méretezem be a kaját, és útközben kap el a rosszullét. Nem, nem vagyok cukros, de mindenkinek esett már le a vércukra, hogy tudja, baromi rossz. Főleg épp leszállás előtt. Így kicsi csoki csodára képes, otthon meg reszkessen a hűtő.. 🙂 Aztán meg én reszketek az evezőgépen, hogy ledolgozzam.. 🙂

-jó barátunk még az agyunk.. 🙂 Már akinek van.. 🙂 Amíg lejárogattam Pestről, mindent volt időm átgondolni, voltak ötleteim, azokat végigrágni, elagyalni rajtuk, ha felmerült valami gondolat, azokon elfilózni. Ezzel is jól telt az idő, és sokszor még most is megy.. 🙂 Sosem voltam vállalkozói vénával megáldva, de valahogy mindig birizgálta a tudatom, hogy mi lenne az az ötlet, vagy elfoglaltság, amiből akár meg is lehetne élni. Ma már ez hamvába holt dolog, mert őrültnek kell lennie, aki Magyarországon ma vállalkozást indítana, de mindig irigyeltem azokat, akik meg tudtak élni a saját kis ötletükből. Agyalni viszont nem rossz ezen, bár nem váltom meg vele a világot.

– jó, hogy van hova és kik miatt hazamenni… 🙂 Mint írtam, magánéleti okból váltottam fel 24 évnyi pesti életemet a Viharsarokért, de nem bántam meg. Nem volt közelebb munkalehetőség, ez adódott, 4 éve nyomom, de nem tenném meg akárkiért.. 🙂 És ez most nem önmagam fényezése. Hanem a mi fényezésünk. 🙂

Az ellenségek holnap..

Kicsit most off leszek: pénteken nem írtam, mert kutyanézőben voltunk kedves ismerősünknél, ahol is 12 tündéri vizslakölyök született pár hete.. 🙂 Aki ismer, az tudja, hogy a cipők mellett a másik elévülhetetlen bolondériám a kutyaimádat.. 🙂 Jó későn is értem haza emiatt, nameg kicsit fejbevágtam magam egy (!) éhgyomorra leküldött szilvapálinkával, így minden voltam, csak szalonképes nem.. 🙂 Párom alaposan kis is röhögött, mikor kijött értem az állomásra… Bezzeg…

Viszont mellékelnem kell a legédesebb blökkencset, aki eléggé hasonlít ama állapotra, amilyen képet én reggelente vágni tudok 🙂