Katasztrofális napom volt, elegem van,kivándorlok, felvágom az ereimet, főbe lövöm magam, keressetek a sarkon túl,oda ásom magam. No…
Már a reggel is baljóslatúan indult. Szembesültem az ingázók egyik tavaszi rémálmával: az osztálykirándulókkal… Alap helyzetben semmi bajom a fiatalsággal, sőt némelyikkel egész jól el is találom a hangot, de kora hajnalban alapból vagyok antiszociális, és nem vagyok képes tolerálni kb. 60 főnyi, csordaszellemben működő tinédzsert, amelyikből az egyik egy komplett rackanyájnak öltözött, a másik magára húzta a nagyi pink csipkefüggönyét, a harmadik meg váll nélküli krumplis zsákban parádézott kemény kinti 8 fokban. Hol van már a mi jó kis retró, oldalt két csíkos mackónk, úttörőnyakkendővel, meg hátizsákkal.. 🙂 Remélem, legalább valami erdei szurdok a túra célpontja, mert pont ahhoz voltak öltözve.. 😛
Visszatérve a tegnapi megkezdett témára:
(Nem emberi) ellenségek:
-63 km. Azt hiszem, ez nem szolgál magyarázatra, még a fele is sok.. 🙂 Oda-vissza 126 km. Nem akarom senkinek sem a kedvét elvenni, de azért elég szomorú, hogy normális ember a saját lakóhelyén nem talál megfelelő munkát. Mindez egy olyan városban, ami a rendszerváltás előtt virágzó iparváros volt, több iparággal, több lehetőséggel. De csakúgy, mint Ózd, Diósgyőr vagy Salgótarján, Dunaújváros, ez a város is szépen a pusztulás útjára lépett a fene nagy változásokkal egy időben. És még a közelebbi nagyvárosban sincs munka, ami feleútra lenne, így marad a 63 km, vagy megnyerni a lottó 5-öst.
-A reggelek… Szerintem nem kell ragozni, a reggeleket mindenki utálja, én egyetlen esetben szeretem, ha nyaralni utazunk.. 🙂 Vagy bárhova utazunk, ami nem meló.. 🙂 A hétvégi reggelekkel sem lenne gondom, ha (mint írtam tegnap) nem ébrednék fel minden hajnalban..
-az időhiány. Mire észbe kapok (szerencsére) péntek van. Viszont úgy ment el egy munkahét, hogy a munkán kívül semmit nem tudok felmutatni. Nincs időm semmire. Nem tudok hétköznapra tervezni semmit. Se egy fodrász, se fogorvos, se egy kávé egy teraszon a jó melegben, se egy kis séta, se vásárolgatás, se semmi. Reggel fel a vonatra, be a munkába, munka, utána vonatra vissza, haza, vacsi, tv, zuhany, szunya. Irigylem a kolléganőmet, aki két percnyire lakik a munkahelyünktől, és ebből kifolyólag tele van szabadidővel. Ha valamit feltétlenül el kell intéznem, szabadságot kell kérnem.
-A hideg. Akár télen, akár más időszakban, de a hideg nem barátom. Pedig jól tűröm, viszont pl. azt a fajta hideget, ami nyirkos és csontig hatol, nem bírom. A vonatokon meg különös a fűtési rendszer, ugyanis a (mondjuk) télen jól átfagyott utaska felszáll, legtöbbször isteni jó meleg van (a hajnali vonatom a lakhelyemen állomásozik éjszaka, nem a másik végállomásról indul, így már órákkal korábban felfűtik), ledobálok kabátot, felmelegszem, majd félúton kiakad a termosztát, legalábbis ezzel etettek a kalauzok, és leáll a fűtés. Na mármost bringán eldermedt végtagjaim éppen csak éledeznek, kezdeném megszokni a finom meleget, és rágyúrok arra, hogy a leszálláskor kellő mennyiségű hőtartalékkal rendelkezzek, erre kifingik a fűtés félúton. Mondanom sem kell, a vagon pikkpakk frigóvá válik, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kihűlt, majd éppen csak felmelegedett izületeimnek ez olyan rohadt jót tesz, mármint újra lejegelni őket. Volt időszak, amikor reggelente olyan fájós csontokkal ébredtem fel, hogy a bádogember hozzám képest rongybaba lehetne. Ezért is esett a választásom az evezőpadra, mert az valamilyen formában minden tagomat átmozgatja, és ki tudom valahogy takarítani a rozsdát pl. a vállamból, meg a térdemből.
– a zaj. Többször írtam. Zajos a mozdony, zajos a vonat, zajosak az utasok, és zajos egyáltalán minden. Tény, hogy ezeken a békebeli síneken nem sok hangszigetelő borítás van, és az is tény, hogy nem a francia TGV hasít rajtuk, mondjuk azzal nem is órákig kellene zakatolnom, hanem kb. 10 percig. Tudom, én választottam, mehetnék busszal is, de hülye konformista vagyok, a kényelem fontosabb. Hogy ne kelljen megverekednem kommandós nyugdíjasokkal a felszállás jogáért, hogy elférjen a lábam, hogy ne tudjon rám tehénkedni senki, hogy legyen helye a cuccaimnak, hogy fel tudjak állni, ha zsibbadok, vagy hőségben a székhez ragadok, hogy ne kapjon minden sarkon piros lámpát, és főleg: ha teleszalad a bakancsom valamivel, vagy valakivel, nyugodt lélekkel költözhessek át a másik kocsiba, és ne kelljen a rádióból a sofőr kedvenc lakodárés Bunyós Pityu slágerét hallgatnom.. 🙂 És főleg, ha nagyon (jelzem NAGYON!) muszáj, van WC is. Az állapotáról nem beszélünk, de legalább a lehetőség adott. Sosem lehet tudni.. 🙂
És azért valami mindig történik.. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: