Kissé lehiggadtam a tegnapiak után, sajna elér néha a stressz szint bennem olyan értékeket, mikor kevés választ el attól, hogy ne váljak vérengző, kígyóhajú medúzává (lásd görög mitológia), és egyetlen pillantással változtassak kővé bárkit.
Most kicsit eltérek a barátok-ellenségek vonulattól, nézzük a vonatfajtákat:
A leggyakoribb:
Az a régi jó öreg, kiszolgált mozdony, mondjuk felénk nem villanyhajtású, hanem diesel. Két kocsi, négyfős, műbőrborítású ülésboxok, fejünk felett csomagtartó. A retrófeeling teljesen jön.. 🙂 A világítás kiszámíthatatlan, így olvasni télen a reggeli-esti sötétben meglehetősen döcögős, mert kb. a fényerő felér egy petróleumlámpáéval. Általában reggel is, délután is ilyennel közlekedem, zajos, mint a fene.. 🙂 És mivel diesel, így füstöl is, ami nyitott ablak mellett korrekt módon le tudja rendezni az ember sminkjét. Egy sínpár van, városkámtól számítva 6 megálló (a reggeli vonatom mindenütt megáll, a délutáni csak 4-nél.. 🙂 ), ebből 2-nél van ellenkező irányú vonattal találkozó, amit minden esetben be kell várni, különben csattannánk valahol félúton. Ez az a vonat, aminek télen a fűtése lehal menet közben, és mire beérek, visszafagyok, bezzeg amikor odakint 20 fok van, fűtenek végig, mint a barom. Légkondi nuku, nyári kánikulában a műbőr ülés kifejezetten előnyös annak, aki izzadással szándékozik pár kilótól megszabadulni. Jobb esetben is odaragadsz az üléshez, pláne rövidebb szoknyában, ha pedig a nadrágod anyaga jó nedvszívó tulajdonságokkal bír, és főleg nem fehér színben, hanem pl. zöldben, akkor az isten se mossa le rólad, hogy nem vagy inkontinens. Célszerű ilyen esetekben valami kisebb törülközőt magaddal vinned, vagy bármi mást, amit az ülés és a feneked közé tudsz tenni, ezzel nagyjából megúszhatod a fenti kellemetlen eseteket. Nameg ugye abba sem érdemes belegondolni, hogy az előző járatok alkalmából ki szaunázott ugyanezen az ülésen… Téli hidegben takarózni kell, nyári hőségben ablakot nyitni, mert klassz kereszthuzatot lehet csinálni a menetszélből, viszont aki pollenallergiás, az az utazása végére tuti, hogy anafilaxiás sokkot kap.. 🙂 Én egyszer jártam úgy (parlagfüves vagyok), hogy mentem le Pestről Balatonra, elfelejtettem a gyógyszeremet bevenni, így Siófoknál már halálközeli élményeim voltak. Sajna ez van.. 🙂 Nem az Orient Expressz az biztos.. 🙂
Olykor csoda történik, és gyorsvonati kocsit kapunk, az meg már a netovább, amikor kiselejtezett első osztályú, fülkés gyorsvonatit, piros plüssülésekkel.. 🙂
Ilyet ni:
Ez azért jó, mert mindkét esetben végállomáson szállok fel, és tutira lesz helyem, hajnalban gyakran csak az enyém az egész fülke. Jó a fűtése, van rendes világítás, és nagy benne a hely. Ennek a kocsinak egyetlen nagy baja van. Az ajtó. Én nem tudom, ki volt a tervezőmérnöke anno, de nagyon rossz passzban lehetett. Lásd:
Leszálláskor azt a fura kart elfordítva le kell nyomni (már ez sem könnyű), majd kifelé (!!!) taszajtani az ajtót, és az a fura padlórésze is megy vele együtt, ami egyszerűen valami eszement egy szerkezet. Logika benne semmi. Viszont mindig az a kényszerképzetem, hogy egyszer valaki pofával placcsan ki rajta keresztül a peronra, vagy éppen én terülök ki békába. Az már más tészta, hogy az utasok jó százaléka nem bír megverekedni ezzel a fajta ajtóval, annyira nem felhasználóbarát.
A másik leggyakoribb vonat: az Usgyi.. 🙂 Ez itt lejjebb:
Ezt kedvelem a legjobban. 🙂 Kényelmes, meleg, jó a világítása, van légkondi (az viszont működés közben konkrétan üvölt), viszonylag normális a mosdó. Sajnos egyterű, de színes szövetborítású, fejtámlás ülései vannak. Igaz kicsit kemények. Nem túl zajos, az ajtó távirányítással nyílik, már amikor a vezető nem felejti el kinyitni, mert volt már olyan is.. 🙂 Aztán ott toporogtunk vagy 20-an, hogy mi van már, lent a peronon a felszállni vágyó másik 20 csereutas, hogy mi van már.. 🙂 Az ablakaival van valami kanyar. mert kétrétegű fix ablakok, nem nyithatók (egy-kettő felett van buktatható kisebb ablak), néha megmakacsolják magukat, és csumára bepárásodnak. Olyanok lesznek, mint a tejüveg. Látni rajta keresztül se ki, se be. Még annak is nehéz ilyenkor GPS nélkül benavigálni, hogy éppen merre járhat a vonat, aki olyan rutinnal rendelkezik, mint én. És van, amikor a kb. kétszer 8 ablakból a fele párás. Na, ilyenkor van kisebb tumultus azokért a helyekért, amelyek a nem párás ablakokhoz kötődnek..:) Miért, nem is értem? 🙂
És a (szerencsére) legritkább típus:
Szegénykém ritka szerencsétlen egy járgány.. 🙂 Kicsi, szűk, a négyfős üléseken egymással szemben ketten is alig férnek el, nemhogy négyen. A csomagtartóba semmi sem fér fel, hangos, és rettenetesen zötyög. Veseköveseknek tuti a szülés a célpontig, csak előtte küldjenek le pár liter sört. A fűtése egyenlő a pokol kénköves forróságával, és legtöbbször pont az alatt az ülés alatt van a fűtőtest, ahol Te ülsz. Ritkán jutok hozzá, kibírom persze, de ha minden nap ezzel kellene megjárnom a hadak útját, akkor inkább választom a gólyalábat görkorcsolyával.
És amik felénk nem járnak, de már ezekkel is sokat utaztam ide-oda jártamban-keltemben:
IC kocsi
Megvallom, nem szeretem. A buszos futkározások után leváltottam a buszt IC-re, kényelmesebbnek tűnt. De teljesen KO tudok lenni a hosszú, végtelen egyterű típustól, a sok utas zsongásától, az előszeretettel az ülések közötti folyosón ajtótól ajtóig futkározó gyerekektől. Egyik végén fotocellás ajtót kinyit, átrohan a másikhoz, ottani fotocellás ajtót kinyit, és ezzel szórakoztatja magát végtelenítve, csak a szülőnek ne legyen vele gondja.. Tisztelet a kivételnek persze!! Ha nem asztal mellé szól a helyjegyed, akkor a többi ülés szűk, nem férsz el. Volt, hogy a plafonon lévő klíma a kinti 30 fok után a nyakamba fújt 3 órán keresztül kb. 17 foknyi hideget, így megelőlegezve az öregkori nyaki csigolya meszesedésemet, és ez volt az a pillanat, hogy hosszabb utazásaimra az IC kocsik helyett a gyorsvonati, fülkés, 6 személyes, szövetborításos ülésű kocsijaiba tettem át a székhelyem.
Az egyik legnagyobb élmény:
Budapest-Salzburg Railjet. Egyik Mikuláskor ezzel leptük meg a családot, hajnalban Keletiben felszálltunk (akkor még Pesten volt a székhelyem), pár óra múlva kint voltunk Salzburgban, kicsit sétáltunk, megnéztük az adventi vásárt, a hercegérseki várat, alaposan feltankoltunk Mozart golyókból, visszaültünk a Railjetre, és éjfélre otthon voltunk.. 🙂 OK, még ez sem a csúcs, nem a francia TGV, vagy a japán mágneses csodavonat, ami 500-al száguld, de itthoni viszonyokhoz képest (izééé, ott feljebb… 🙂 ) maga a csúcs.. 🙂 Persze a magyar síneken nem tudtak odataposni neki, de átlépve a határt nekidörrentették a 200 km/h-s sebességet, a személykocsikban is hatalmas bőrülés, képernyőkőn az időjárás, a GPS adatok, minden. Bakancslistás helyen volt ezzel a vonattal utazni, kipipálva.. 🙂
Ami még nagy álom:
Mondjuk csak Isztambulig… 🙂 Mondjuk csak Párizsból… 🙂
Ok, álmodik a nyomor na.. 🙂 Főleg szerdán, hosszú napon, talán 8-ra haza is érek.. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: