Hm.. Van olyan őrült, aki hajnali 4-kor engem olvas?…
Na kérem, ma vagyok olyan hangulatban, hogy részletezzem a mindennapos utazók rémálmait, amik nagyban meg tudják keseríteni az ember életét, szerencsére viszonylag ritkán fordulnak elő, és nem jellemző, hogy egy időben több is előforduljon, de volt már rá precedens.. 🙂
-várakozás. Ez alatt nem az 1-2 perces ácsorgást értem, hanem a 10-20 perces tökölést, amikor az ellenkező irányból érkező vonat az istennek se akar befutni, és nekünk azt muszáj bevárni. Vagy az IC-t, ami késik, bár most már nem gyakorlat megvárni 5 percen túl, pedig a tegnapi is lazán csúszott 20 percet. Ez főleg akkor rettenet, mikor időre mennél valahova, vagy nagyon hazaérnél már, vagy Te is IC-hez vagy kötve.
-fentiekből következik a késés. Késik a vonat, mindegy milyen okból, elgázoltak egy pockot, vagy leszakadt a felsővezeték, vagy lerobbant a mozdony. Pestre jártam fel péntekenként tanfolyamra, mikor a legkorábbi, 4,30-as vonatom, amivel a pesti IC-hez kellett volna csatlakoznom, a puszta közepén lerobbant. Ott álltunk a sötétben, a semmi ágán ült a szívem, és közben hallottuk, ahogy a mozdonyvezető cifrákat káromkodik, szerintem valami jókora csavarkulccsal nagyokat csap valahová, és próbálja a lerobbant mozdonyt újraéleszteni. Nem tudom, hogyan sikerült, de pár perc múlva elindultunk, és egy 10 perces késést még nagyjából be is hozott annyira, hogy az IC-t sem késtem le. Akkor nagyot nőtt a szememben a mozdonyvezetők elit társasága, mert egy ekkora dögöt felrugdosni, ha az megmakacsolja magát, nem semmi. De akkor és ott bele is gondoltam, mi lett volna, ha esetlegesen Ferihegyre utazom, repülőhöz kötve, és végleg lerobban a vonatom? Megfogadtam, hogy ha ilyesmire kerülne a sor (bár a közeljövőben nem várható), akkor inkább előző este fel kell utazni, és valamelyik régi barátnál menedéket kérni, csak nehogy lekéss egy repcsit, mert az súlyos pénz.
-A nagyon hideg, vagy a nagyon meleg. Időjárás függő, erről már sokat írtam. A nagyon hideggel nem lenne baj, ha lenne rendes fűtés a vonaton, bár állítom, a szélsőséges hőmérsékletek a reuma előhírnökei, de annál rosszabb nincs, mikor az ember félig átfagyva egy jégveremben ülve utazza végig a távját. Bár ilyesmire nem nagyon volt példa, de sokszor fáztam már a félúton lepukkant fűtések miatt. A nagyon meleg azért rossz, mert van egy határ, ahonnan már nem tudsz több cuccot levenni magadról, lefolysz a műbőr ülésről, a napon órákat ácsorgó kocsi falából még vagy plusz 50 fok sugárzik rád a kintin kívül, és a régi kocsikban csak a nyitott ablak és a menetszél hűt valamennyire. Meg a kézi klíma, a régen a nőiesség magasiskolájának tartott legyező.. 🙂 Van egy szép, csicsás, Velencében beszerzett vásári példányom, állítom, hogy életmentő. Néha páran hülyének néznek miatta, de olyat is láttam már, hogy plagizálták az ötletet.. 🙂
Volt példa nagy melegben, mikor előírták a MÁV-nak, hogy köteles ivóvizet adni az utasoknak, és ezzel OK, hogy megakadályozták a tömeges hőgutát, de az alap izzadékonyságodnak adtak még egy jókora löketet.. 🙂
-a tömeg. Pesti létemre megszokhattam volna már. Én, aki napi szinten utaztam a 4-6-os (villamos) legforgalmasabb szakaszán, a metrókon, az aluljárókban, az a mindennapos tömeg valahogy hozzátartozott az életemhez. De mióta megszoktam a vidéket, a hajnali, csendesebbik vonatot, kifejezetten irritál a sok ember egy kupacban.(óránként jár a vonatom, jöhetnék az egy órával későbbivel is, de az a másik végállomásról jön, és a legtöbb ingázó azzal jár. Így nyüzsgősebb az utazás, és percekre van kicentizve az időm is, én meg azt utálom.) Reggel így nem is nagyon jellemző a tömeg, bár pár napja már tettem egy bejegyzést a Face-en, hogy az osztálykirándulók seregétől ments meg uram minket, a tavasz sajnos ennek a jegyében zajlik. Megőrülök tőle. Sajnálom.. Ma reggel is kifogtam egy osztályt, kb. 10 éves gyerekek, mindegyik ordít torkaszakadtából, (naná, nincs suli), egymást tapossák agyon, gázolnak át rajtad keresztbe kasul, a tanarak képtelenek az egy zsáknyi szöcskét korrektül irányítani, az álmos hajnali utasnak meg két másodperc alatt rongyokban állnak az idegei. Szégyen ide, szégyen oda, én biza fogtam a cuccomat, és átviharzottam a másik kocsiba, ahova a többi rutinos utas is menekült. Nem akarom bántani a kirándulókat, annak idején én is voltam gyerek, imádtunk kiszakadni a suliból, de anno az járta, hogy az osztályoknak le volt foglalva egy teljes kocsi, és nem eresztettek minket a többi utas közé. Valahol ezzel is arra neveltek bennünket, hogy nem illik másokat zavarni, magunk között tombolhatunk, de a többi utasnak ebben nem kell még közvetve sem részt vennie. Nem hinném, hogy annyival többe kerülne ez a lehetőség, a MÁV-nál a mai napig adott külön kocsit foglaltatni, csak egyszerűen, már bocs, lesz…ják a kirándulás szervezői, hogy a 30 gyerekük konkrétan letarol másik 20-30 békés utast. Akik nem mellesleg baromira álmosak, fáradtak, és nem feltétlenül vannak kihegyezve egy kapitális zajszennyezésre. Az egyik kalauz meg is említette nekem leszállás előtt, hogy mi a fenéért nem volt külön, lezárt kocsi foglalva? Kisebb odafigyelés nem ártana egy olyan intézménytől sem, ahova a gyerekek elvileg “nevelődni” is járnak.
-a vágányzár. Mihelyt egy picit jobbra fordul az idő, a MÁV veszettül elkezdi a felújításokat ezerrel. Ezzel semmi gond nem lenne, ha nem hónapokig tartanának, és persze nem főműsoridőben. Ilyenkor jön a kedvencem: a vonatpótló busz. “A” szakasztól “B” szakaszig, szigorúan. Egy méterrel sem tovább. A busz sokba kerül. A legviccesebb az, mikor felszállsz a vonatra, következő állomásnál leszállsz, feltápászkodsz a buszra, az nem visz tovább a harmadik megállónál, majd ott visszatápászkodsz a vonatra és talán emberi időben be is érsz a munkahelyedre, bár a késés garantált. Ahogy az évek során kivettem, van egy cég, akik kifejezetten erre vannak szakosodva, ahol az országban felújítás miatt hetekre busz kell a szállításra, oda ez a cég visz buszokat, sofőröket. Nekem mindig megvan az a retró életérzésem (mindenki figyelje csak meg!), a távolsági buszokon, de a vonatpótlós buszokon is mindig, de MINDIG áll egy nő a sofőr mögött. Valami helyi, némi hiánybetegségben szenvedő, bevállalós menyecske, aki bukik a sofőrökre. Semmi gondom velük, sőt, biztos vonzó, ahogy azokat a nagy dög buszokat manőverezik, nekem nem eseteim, és nekem az mindig megfoghatatlan dolog volt, hogy a buszsofőrnek mindig van valami uti csaja.. 🙂 És a csaj csak ettől a sofőr mögötti ácsorgástól mindig tök menőnek érzi magát. Én meg jól szórakozom, ahogy próbálja fűzni a pasit.. 🙂
Azért is álltam át a hajnali vonatomra, mert így legalább csak azon a szakaszon lehet ilyesmire számítani, ahol én járok. Mármint buszos kínokra. Ha másik végállomás és a városkám között van busz, és azt nekünk be kell várni, na, akkor végem. Utálok másokra várni. Ha a hajnali vonattal megyek, még fél órás késéssel számolva is bent vagyok időben. Jövő héttől pont lesz egy kb. két hetes vonatpótlós periódus, de az legalább az én lakhelyemről indul, és a következő faluban visszaadják a vonatot a fenekem alá. A vonaton eloszlik valamennyire a nép. Különösen hajnalban kevesen vagyunk, a vonaton van éppen elég hely, hogy ne másszunk egymás arcába, na de ezt busszal előadni teljesen más. Pláne, ha más annyira nem siet dolgozni, és pl. már a fél adag utas fent toporog a vonaton, hogy menjünk mááár, a lustája meg még csak akkor nyitogatja a csipáját a buszon, hogy ja, át kéne szállni. És erre várunk, a másikra, a lassúra, a töketlenre, a totojázóra, a szötymörgőkre, és mennél már nagyon, de mindenkit meg kell várni. Mondjuk ebben az esetben mindig több busz van, mint kellene, így annyira nem vészes a nyomor, de van a másik verzió, ami még iszonyúbb:
– a gázolás. De ehhez most nincs lelkierőm…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: