No, a tegnapi, komor poszt után legyen valami kis vidámság is.. 🙂 Kedvenc utastípusaim következnek.. 🙂 Kicsit National Geographic stílusban..
-normális. Ritka faj, a kihalás szélére sodródott, általában a rutinos, gyakori utazó, legtöbbször ingázó (nevezzük ingázó I.-nek), akinek az élete része, hogy napi több órát is járművön ül, így tényleg megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Kicsit magának való, kicsit autista jellem, saját dallamára kering, zárkózott, csendes. Főbb ismertetőjegyei: MP3-al bedugott fül, olvasás, alvás, vagy annak színlelése, de akad elvetemült, aki dolgozik a vonaton is. Nem kifejezetten kommunikatív típus, kerülik az idegeneket, a zajongókat és a szófosókat. Nem zavar senkit, de elvárja, hogy őt se zavarják. Reggel készül a napjára, délután haza akar érni. Mindkét állapot befelé fordulást igényel, így kéretik Őket semmilyen formában sem zaklatni, piszkálni, bökdösni.. 🙂 Köztük engem sem.. 🙂
– Ingázó II. Ez a típus a teljes társadalmi életét a vonaton éli. Van egy csaj, még pasit is vonatozás közben szerzett magának, egy hiperaktív, szómenésben szenvedő MÁV-os csávót. A hasonszőrűek kisebb falkába tömörülnek, reggel és délután szinte ugyanaz a társaság. Similis similibus.. 🙂 Foglalják egymásnak a helyet, mondanom sem kell, legtöbbször nők, legtöbbször egyedülállóak, legtöbbször közléskényszeresek. Igazi tyúkudvar 🙂 Kicsit egyszerűbb népek, az ehhez tartozó gyerek (már akinek van), pasik (akár van, akár nincs), sorozatok, kinek kell házitojás témakör. Meglehetős hangerő, próbálják túlkiabálni a mozdonyt, vagy a klímát, meg egymást, illetve mindenre indokolatlan vihogás. Én inkább kerülöm Őket, van éppen elég zsongás és zaj a mindennapjaimban, útközben már nehezen tolerálom.
– Kollégisták. Akár egyetem, akár középiskola, akár más. A tegnapi posztban megemlítettem belőlük, de ebből is több verzió létezik:
a.) Átlag, normál, értelmesebb gyerek: Hétvégén otthon, hétközben koleszban, semmi különös, csendes, nem feltűnő kiadás, vonaton MP3, laptop, vagy okostelefon, nagy ritkán könyv, vagy jegyzet. Nem zavar sok vizet, hazautazik, és visszautazik, fel sem tűnik.
b.) Inci-finci-cunci-munci Barbie-k. Nem tartom kizártnak, hogy van agyuk, de kifelé ez nem jön át. Ez az a kaszt, amelyik pisilni sem megy push-up melltartó, 10 centis tűsarkú, fullsmink, műköröm, ajakfény, és szigorúan bubimentes ásványvíz nélkül. Utazási felszerelés az alábbi: legutolsó divat szerinti cucc, természetesen minden (olykor végzetesen előnytelen) porcikát is kihangsúlyozó, legtöbbször pont nem vonatos (koszos, kényelmetlen) utazásra való ruci, tűsarkú cipellő (megnézném egyszer, ha neadjisten le kellene szállni a préri közepén, mit össze bukdácsolnának vele a töltésen.. 🙂 ), kivasalt, két másodperceként kacsóval igazgatott frizkó, fél fejet takaró napszemüveg, (alóla pillognak mindenkire, akit savazni lehet), 5 percenként újrakent szájfény, műszempilla, hatalmas, kizárólag könyökhajlatban cepelt táska, kézben az bubimentes ásványvíz és/vagy strasszkövekkel kirakott mobilteló, illetve az elmaradhatatlan és legtöbbször hajókoffer méretű rángatós bőrönd. A rángatós bőrönd nekem igen érzékeny pontom, aki ismer tudja, hogy lábrázást kapok tőle, de erről majd később. Egy biztos: arról senki sem tud meggyőzni (nem és nem), hogy maximum 3 napra mi az istent pakolnak abba az irdatlan dobozba, amit ráadásul cipelni sem bír, mert erőnlét nuku, és a fél vonatot gáláns módon eltorlaszolják velük, mert felemelni a csomagtartóba nem bírják, az ülés alá meg nem tesszük, mert koszos lesz. A többi utasnak kell konkrétan dobbantóval átugrania ezen terepakadályokat, mert persze egyik sem zavartatja magát, hogy esetleg egy nyugdíjas nénike nem biztos, hogy megbirkózik egy tirgisbukfenccel. Hazaérve nagy nehezen leverekszik a bőröndöt a vonatról, közben annak minimum háromszor kibicsaklik a kereke, ezzel kis híján hanyattrántva az aktuális Barbie-t, majd a peronon toporgó pasi, apa vagy anya kezébe nyomja, nehogy egy centivel messzebbre is saját magának kelljen erőt kifejtenie. Egyébként megvan ennek a kasztnak a Ken-változata is, szűk szárú farmer, seggbennesemmi, karcsúsított ing, Hitlerjugend frizkó, parfümfelhő, Converse cipő kiadásban, szigorúan itt is rángatós bőrönddel kombinálva. És mindegyik, kivétel nélkül ránőve a telefonjára, csodálom, hogy még egyiket sem gázolták halálra… Szerintem ha kinéznének néha az ablakon, sokkot kapnának egy valóságos, (nem lila) tehén 3 D-s látványától is.
c.) a kockák. A fenti kasztnak a gyökeres ellentéte… Legtöbbször fiúk, valamilyen műszaki felsőoktatásban, mindegyiknek a laptopja a barátnője, mosakodni szökőévben egyszer, tiszta ruha kb. ugyanannyiszor. Szakadt sporttatyó, vagy hátizsák, kinyúlt, kapucnis pulóver, nem egyszer csípős izzadtságszag (valamiért nem cuppantak rá a dezodorra). Tavasszal Ők az első fecskék, akik szagról elárulják a meleg időjárás beköszöntét.. 🙂
Kollégistákról egyelőre ennyit.. 🙂
Haladunk az egyre idegesítőbb típusok felé.. 🙂
– a töketlenek. Már írtam, hogy elég alacsony a toleranciaküszöböm, pláne ha fáradt vagyok. A töketleneket végképp nem bírom elviselni. Élet alól felmentve, szerencsétlenednek, tökörésznek, toporognak. Akár gyakran, akár ritkán utaznak, rutinjuk semmi, szabályos pánikrohamot kapnak annak tudatától is, hogy valahova utazni kell. Sosem tudják, hol vannak, ötvenszer ellenőriznek mindent, majd végigkérdezik a teljes utasközönséget, ez a vonat megy-e Töhötömfalvára, az hogy a hangosbemondó már 100x elmondta ezt az infót, az nem számít. Leszálláskor legtöbbször reggel a közvetlenül mellettünk lévő vágányon áll a pesti IC, leszállsz-felszállsz, és annyi, ezek (hiába van kiírva a vonatra, hiába mondja a hangosbemondó, hogy IGEN ez AZ a vonat). ismét végigkérdeznek mindenkit, majd megkérdezik a vonattakarítókat, a kalauzt, a mozdonyvezetőt, a műszakiakat, a jegypénztárost, a hajléktalanokat, de még az állomásfőnököt is, hogy tényleg az a vonat megy-e Pestre. Aztán annak rettegett módon biztos tudatában szállnak fel az egyébként teljesen megfelelő vonatra, hogy tutira rossz vonatra szálltak.
– a pofázógépek. Mindegy, hogy nő vagy férfi. Reggel előbb nyílik a szája, mint a szeme, és konkrétan elalvásig képtelen akár egyetlen percre is befogni. És mondja és mondja és mondja, legtöbbször a semmit levegővétel nélkül. Legtöbbször emellé még társul, hogy ostoba, mint a tök, és végtelenül idegesítő üveghangja van. Na egy ilyentől mentsen meg a sors, hogy melléd üljön.
-a barlanglakók. Bár ne sértsük meg az ősembereket, nekik hiánycikk volt barlangon az ajtó, de a vonaton mindez szériatartozék. A barlanglakó típusú utas felszáll, benyit a vagonba, bemegy az ajtón, és maga után rendszeresen nyitva hagyja azt. A tufaság egyik számomra legékesebb példája. OK, ha jönnek még mögötte más felszálló utasok, semmi gáz, nem csapjuk a másik orrára az ajtót, de akkor is régen volt az az alaptétel, hogy “utolsó hülye csukja be az ajtót”… Most mintha kinyitás után az köddé válna, és egyszerűen úgy tesznek, hogy nincs mit bezárni… Télen fűtik a vonatot (jobb esetben), nyáron némelyiken klíma megy, egyiknek sem tesz jót a nyitva hagyott ajtó, és azt sem hiszem, hogy ha tufaember hazaér, akkor is teszem azt minusz 20 fokban tárva-nyitva tartja a lakása bejárati ajtaját. Néha nagyon viszket a kezem, hogy szerzek egy alkoholos filcet, vagy festékszórót, és rásegítek az információáramlásra, már csak a hülyébbek kedvéért, hogy CSUKD BE AZ AJTÓT MAGAD UTÁN, TE GYÖKÉR! De így néha csak annyit teszek, hogy jelentőségteljesen ránézek az illetőre, és jó alaposan bekúrom az általa nyitva hagyott nyílászárót.. 🙂 Csak hogy érezze a törődést.. Ennek a típusnak az alfajai a hormonzavaros tojások családjába tartozók, akiket a legvadabb téli hidegben is fűt a hazaszeretet, és képesek tökig letolni az ablakot, mert nekik rövid ujjú pólóban is melegük van. Az, hogy esetleg kisgyerek van a kocsiban, idős, fázós ember, vagy beteg, náthás utas, nem számít, ezek képesek menet közben is nyitva hagyni azt, na ekkor már szólok, hogy jó lenne, ha villámgyorsan becsukná. De vannak jobb érzésű kalauzok is, akik mennek, és szó nélkül zárnak ajtót-ablakot.
-a szipákolók, harákolók, krákogók, fogszívók. Most felejtsük el az esetleges influenzajárványt, vagy allergiás rohamokat. Azokra gondolok itt, akiknek valamilyen kattanás, tikk, vagy mánia folytán vannak ilyen jellegű pótcselekvéseik. Adott illető meghatározott és állandó időközönként szipog egyet, krákog egyet, szív egyet a fogán, liftezteti a trutymót a gigájában, kinek mi a dilije. Csúnya dolgot fogok mondani: ütném az ilyet, amíg mozog…. Ez az a dolog, amit semmilyen körülmények között nem bírok elviselni. És elképzelni sem tudom, hogy esetlegesen adott illető párja, férje, felesége még nem kapott még idegrohamot az ilyentől. Nem tudom, hogy lehet ezt bármilyen formában is tolerálni. Tudom, hogy legtöbbször valamilyen idegi témakör van a háttérben, berögzött, bevésődött tikk, (feltalálták már az ideggyógyászatot) de ha eü. baja van (pl. orssövényferdülés, vagy egyéb takonykór), kezeltesse magát, akinek lyukas foga, tömesse be, vagy ha erre nem hajlandó akkor ne menjen emberek közé, de minimum kussoljon, amíg közöttük van. Néha ilyenkor az a kényszerképzetem támad, mit szólna, ha odamennék, és az ölébe hánynék? Ezeknél a dolgoknál kevés undorítóbb és idegesítőbb dolgot tudok. Minősített kategória ebben a témakörben a rágófujkálás, és durrogtatás. Anno régen apám kiírtotta belőlem ennek, a gyerekek és fiatalok körében a mai napig népszerű időtöltésnek az írmagját is, és mintaként magammal hurcolom. Konrad Lorenz boldog lenne, totális bevésődés tipikus esete vagyok. Életemben háromszor ütöttem meg embert. Az egyik eset egy rágógumiból lufit fújok és durrantok eset volt, általánosban, ráadásul barátnőm esetében. Kétszer szóltam neki, hogy hagyja abba. Harmadszor a képébe töröltem a lufiját. Lehet, hogy mindez nem vet rám jó fényt, de a hátamon feláll a szőr attól, mikor unott képű fiatalok kérődzve (gyakran gusztustalanul csámcsogva) fujkálják a rágót, és azzal szórakoznak, hogy egységnyi idő alatt minél hangosabban minél többet pukkantsanak el. Eddig még senkit sem vágtam képen, ilyenkor az első adandó jelre vagy MP3 (isten!), vagy odébb megyek két kocsival legalább. Sajnos tényleg félő, hogy egyszer valakit szájon kenek…
No,nagyjából ezek az alapkategoriák, természetesen ritka a tisztán egysíkú típus, általában típuskeveredések vannak, kocka barlanglakó vagy vagy idegbajos töketlen, és számtalan egyéb verzió 🙂 Kinek mi a zsánere 🙂