Tegnap legalább péntek volt.. 🙂 Az mindig öröm, és eltelt egy hét a buszos cécóból is. Mindenesetre azért reggel a kalauz jelezte, hogy kemény, 104 fős osztálykirándulós haderőre kell számítani, amibe zsigerből belesápadtam, hogy hajnali negyed hatkor miért kell ezzel gyomorszájon vágni az egyszeri utast? Akkor higgadtak le a kedélyek, mikor azért jelezték, hogy két Usgyit kötnek egymás után, úgyhogy szeparálva lesznek a gyerkőcök. Mondanom sem kell, jellemző módon az összes ingázó utas hirtelenjében az első kocsiba zsúfolta be magát, hogy oda még véletlenül se telepedjenek be.. 😀 Azért működik az összetartás, na.. 🙂 A péntek további részeit inkább elfelejteném, vannak napok, amik jobb, ha meg sem történnek. Csak reméltem, hogy visszafekhetek aludni, és úgy ébredek, hogy ismét péntek hajnal van, és minden teljesen másképp alakul. De ma inkább szombat lett.. 🙂 Hagyjuk..
Egy utastípusról még nem írtam.
Ők a MÁV dolgozók.. 🙂 Meglehetősen sokan vannak, és több településről jönnek. Vagy a félúton lévő nagyobb városban dolgoznak, vagy onnan mennek a még nagyobb városba dolgozni. Vannak műszakiak, vannak irodisták, vannak bakterek, és vannak mindenféle egyéb dolgozók. Külön kategória, sőt van egy komplett dinasztia, akik családostul járnak minden reggel ugyanazzal a vonattal. Anya-apa-lányuk-vejük. Anya-lánya irodán, apa műszaki, szerintem gépszerelő, a vej meg az az emberke, aki a kalapáccsal püföli a vonat kerekét, Őket nem tudom, mik.. 🙂 Itt már van kisgyerek is, vagyis a következő nemzedék, a lány kisfia, kb. 3 éves, még bölcsis, de őt félúti város nagyállomásáról, félúti város kisállomásáig minden reggel vonattal viszik, így megy bölcsibe.. 🙂 Anyja (a család lány tagja) igazi anyatigris típus, felépítésre is, meg jellemre is, van hangerő is bőséggel, és szövegláda is. Régebben kistörpe minden lélegzetvételéről tudósítást kapott a teljes utasközönség, a végén már azt is tudtuk, milyen színű a pelus tartalma, anya esetében más beszédtéma a gyerekén kívül nem létezett.. Egy idő után kicsit uncsi volt, de most már picit nagyobb a gyerek, és már nem csak róla folyik a szó.
Van egy másik család, itt apa valami bakter (ehhez tartozó IQ szinttel, ha olykor megszólal egy komplett szerszámoskamra lóg ki a szájából), anya és a kb. 3. osztályos kislány félúti városig jönnek minden reggel, ide jár a gyerek suliba. Őket csak úgy hívom: Adidas-ék. Ugyanis nem létezik más fajta ruhadarabjuk csak a Szerbiában beszerzett, koppintott Adidas melegítő, cipő, és dzseki. Anyának is, apának is, gyereknek is. OK, van ezen felül egy-egy darab farmerjük, de ezt leszámítva szinte állandó jelleggel csak Adidasban látni Őket..:)
A MÁV-os gépszerelők külön kategória. Szinte mindegyik ordít indokolatlanul, főleg mert valószínűleg a zajos munka nem tett jót a fülüknek, ezen felül át kell üvölteni a mozdonyok zaját is, így ezek csendes környezetben sem képesek a normál hangerőre. Mozdonyvezetők szintén, bár Ők ritkán utaznak. Azt vettem észre, ezeket a szerencsétlen dolgozókat állandóan vizsgáztatják mindig mindenből. Én elfogadom, hogy óriási felelősség van rajtuk, meg az egyes embereken is nagyon sok múlik, de hogy szinte minden hónapban van valami vizsgájuk, az rohadt egy dolog lehet. Nekik sem ünnepük, sem hétvégéjük nincs, 3 műszakban nyomják, oda mennek, ahova beosztják őket, mindezek mellett még tanuljanak is. Majdnem minden reggel van egy csoport, aki vizsgázni megy. Nem irigylem őket.
Miért van az, hogy a szombat meg a vasárnap olyan rövid? Annyira utálom ezt…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: