Nem volt túl jó a hétvége (nem családilag, azzal minden rendben, hála az égnek), ráadásul ma megint osztálykirándulókba szaladtam, szerintem sosem lesz vége a tanévnek.. 🙂
De legalább végre meleg van, süt a nap és vége a monszunnak, és minden… 🙂
Folytatódik a pótlóbuszos valóságshow, reggel vagyok annyira kómás, hogy nem nagyon izgat a kérdés, de este már nagyon haza akarok érni, így eléggé ki vagyok hegyezve mindenre.. 🙂 Az egyik busz és a sofőrje nagyon a begyemben van, ez az a szegény, koszos traktor, amelyik éppenhogy megy..:) A sofőrnek nemhogy egy szerszámos kamra, de egy komplett kombájnjavító üzemegység lóg ki a szájából, ha kinyitja, bár jobban tenné, ha csendben maradna, mert foga sincs sok. A busz poros, koszos, minden egyes sebességváltásnál az összes fogaskereket meg lehet számolni, és az utasok is elég türelmetlenek voltak ma. Előttem ült egy mininő, aki ki sem látszott az ülésből, de állandóan feszengett (gilisztás..), és nyujtogatta a nyakát, hogy hol járunk, miért nem megyünk gyorsabban, és a “jaj, hát így sosem érünk haza” típus.. 🙂 Mintha azzal gyorsabban haladnánk, hogy Ő tekergeti a nyakát, és minden méteren nyafog.Mondjuk kb. 10 métert megtettünk egy (valódi) traktor után, ettől a mininő szörnyet akart halni, de csodák csodája, sikerült megelőzni, csak akkor meg beleszaladtunk az útjavítás miatti lámpás forgalomlassításba. Itt a vég gondoltam, de hát ez van, a késés benne van a cuccban. Mellettem nagyhangú (természetesen) pedagógusok jöttek haza (és utaztak tovább) valamilyen továbbképzésről, és zengett tőlük a busz. Semmi bajom a tanarakkal, ha normálisak, csak ezek is ordítanak folyton…
Ahogy írom a blogot,egyre több utastípus jut eszembe.. A legújabb:
-A honfoglaló.. 🙂 Ezek is főleg diákok (főleg a Barbie típus alfaja), akik annyi, de annyi cuccot kell, hogy hazahurcoljanak, mert egyik nélkül sem lehet 3 napot otthon eltölteni, így folyton egy komplett hordozható barikáddal közlekednek. Akár régi személykocsis vonat, akár Usgyi, képesek a barikádot bárhol felépíteni, és egymagukban 4 teljes ülést kisajátítani.. Az egyiken ül, a szemben lévőre felrakja a lábát (jobb esetben cipő nélkül), mellette ülésre kistáska nagykabáttal, laptop, azzal szemben sporttáska, esetleg kutya-macska-görény-pocokhordozó, a közlekedőfolyosó kellős közepére rángatós hajóbőrönd, hogy mindenki abban essen hasra. És pl. rohadtul nem zavartatják magukat attól, hogy a 2. megállónál, a normál esetben egyébként félig üres vonaton állnak a munkából hazaigyekvő, nem mellesleg hullafáradt dolgozók. s ha valaki merészel helyet kérni magának, hát az a világ vége, vágnak mellé naaagy sértődött képeket. Bírom egyébként ebből a szempontból a kalauzainkat, azok nem szívbajoznak, elég hangosan rájuk bírnak szólni, hogy na sürgősen pakolásszanak csak szépen felfelé a csomagtartóba, lábacskákat vissza a cipőkbe, mert egy jegy mellé egy ülés jár, és csak nem képzelik, hogy más meg miattuk áll a folyosón, és aki kéreti magát, két vagány, kicsit ducibb, de nagyon belevaló kalauzcsaj alkalomadtán még rájuk is pirít, hogy “Segítsek, kiscsillag? “. Na, ilyenkor sírok.. 🙂
-a telefonbetyár. A pofázógépek családjába tartozik, a levegővétel nélküli szövegelőké, de ezek telefonba nyomják korlátlanul. Leteszi a fenekét, azonnal a telefonját kapja elő, felhívja a fél családot, az összes barátnőt, gyereket, kollégát, kéményseprőt, a pasit, a nőgyógyászt, a mosodát, és a tábori lelkészt. Az a non plus ultra, mikor várunk az indulásra, és konkrétan a hívott pasi lent áll a peronon, és egymást bámulják telefonnal a kezükben az ablakon keresztül, és romiznak.. 🙂 (jah, romantikáznak, nyunyognak. Én meg hányok.. Én is szerelmes vagyok a páromba, de ezt azért ne mááá..:) ) És a telefon egész úton le nem rohad a fejükről, és mondja, mondja, ez is legtöbbször a tömény baromságot.. Amit a teljes utasközönség kénytelen hallgatni.. Mp3, könyv, másik kocsiba cuccolás…
Mire nagy nehezen hazaértem, pattannék a bringámra, majd szembesültem a ténnyel, hogy a hátsó gumim elhalálozott, olyan lapos, mint a puszta a vonat ablakában minden reggel. Más sem hiányzott a napi boldogságomhoz, mint egész napos meló, utazás, busz, por, és nyűg után 30 fokban gyalog hazatolni a bicajt. Még valami erre a hétre, csak hogy boldog legyek? 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: