Folytassuk a szépségekkel.. 🙂
-állatkák.. 🙂 Akik ismernek, tudják, hogy nagy állatbolond vagyok, így a vonatozásban is megtalálom őket..:) A puszta végtelen, és tele van állatokkal. A tanyák körül legelésző tehénkék, a természetvédelmi területen komplett szürkemarha gulya, birkanyájak, lovak, csirkék, gyöngytyúkok, kacsák, libák garmada.. Vadállat is akad bőven (az utasok között is, de ez itt most nem a pejoratív része az írásnak), tele a földek őzekkel, nyulakkal, fácánokkal, ragadozó madarakkal. Mindenütt vannak tavak, horgásztavak, a Tisza, rengeteg a kócsag, a vadkacsa, a szürkegém, sőt van, ahol hattyú költ. Én még az árkokban lévő vízben hajnalban brekegő békáknak is örülök, kifejezetten jó haverságban vagyunk, meg is fogom őket, ha valami nekik veszélyes helyen bóklásznak, akkor biztonságba helyezem őket. Sosem féltem a békáktól, de kifejezetten tudom őket sajnálni, ha egy autó kilapítja valamelyiket. Sajna autók alá sok süni is bekerül, Őket néha még meg is könnyezem… 🙁 Még a házas csigákat is mentem olykor, a kis hülyék elindulnak eső után mindenfelé, főleg az aszfaltos út másik oldalára, de hát oda ugye születni kell.. 🙂 Van, amikor felveszem, és irányba állítom őket, a füves részre.. 🙂 Imádom a fecskéket, ahogy megállás nélkül röpködnek, és dolgoznak vakulásig. A gólyákat, ahogy békáznak a földeken, és várják haza az újjáépített fészekbe a párjukat. Mindig találok valami állatos látnivalót.
Csak pár állat van, amit viszont ki nem állhatok, és ezekből az egyik a meztelen csiga… Egyszer egy balatoni nyaraláskor sikerült rálépnem egyre, az hagyján, hogy rajta megcsúszva kis híján hanyatt vágódtam, de abban a pillanatban rám is tört valami undor, folyton a talpam alatt éreztem azt a csúszós, puha trutymót.. Na azóta a látását sem bírom. Pedig a házas rokonával, lásd feljebb, meg kitűnően elvagyok… A másik undi a csótány. OK, vonaton ezekkel nem szoktam találkozni, viszont más helyen már szaladtam bele. Nem vagyok kifejezetten szívbajos egyén, de a csótánytól sikítok, és kiráz a hideg. Pedig nem bántott, meg semmi, de nem bííírom!
-a vadvirágok.. Most virágzik a pipacs, a szarkaláb, teljes piros és lila virágözönök húzódnak végig a sínek mentén.
-régi kis tanyák, épületek. Az állomások között rengeteg kis tanya van még, némelyikben még laknak, a körülötte lévő földeket művelik, szép, takaros kis porták.. 🙂 De vannak elhagyott tanyák, majdnem az összedőlés szélén, egyet kifejezetten figyelek, lassan már 4 éve hogy amortizálódik szép lassan lefelé. Mindig belegondolok, hogy ezeket a házakat egyszer emberi kezek építették, ezekben a házakban családok éltek, gyerekek születtek, öregek haltak, közben dolgoztak a földeken, az állatokkal, sokszor vezetékes víz, villany nélkül. Kilométereket gyalogoltak a gyerekek a tanyasi iskolákba, és akkor még kemény telek voltak. Nem volt szomszéd, a legközelebbi tanya látótávolságban ugyan, de több száz méterre, télen ott van olyan sötét, mint a tehén fenekében, én tutira féltem volna. Sokszor agyalok azon is, hogy vajon mi lett a tulajdonosokkal, elköltöztek, vagy kihaltak a házból, az örökösöknek már nem kellett a tanya, eladni nem tudták, hát sorsára maradt? Dől össze, roggyan a fala, csúszik el a teteje. Sic transit gloria mundi.. A mostani buszos állomáson, ahol vissza kell szállni a vonatra, nem messze onnan áll egy öreg szélmalom. Az is olyan szép! Már a kereke nincs meg régen, a téglái között kiserkent valami zöld, de még állja a sarat. Néha jó elfantáziálni azon, hogy milyen lenne egy ilyet megszerezni, felújítani, és lakni benne? Csak ne lenne az állomás mellett…
A régi kis állomásépületeknek is olyan kis bensőséges hangulata van.. 🙂 Olyan némelyik, mint ami az Indul a bakterházban volt. Rózsabokor, kis kerítés, a vasutas biciklije, kutyaól, tyúkól, malacól, kis veteményes.. A régi világ egy szeglete. Nyugis szeglete…
-a puszta. Hegyi ember vagyok. A Bükkben, vagy annak közvetlen közelében nőttem fel, Pesten is ott voltak a budai hegyek, nekem ebből a szempontból óriási törés volt a lápra költöznöm. (Egyik barátom szerint a gulágra..:)). Iszonyúan hiányoznak a hegyek, az a fajta levegő, a látvány. De megtaláltam a pusztában is a szépet, van egy szakasz, ami olyan nyílegyenesen lapos, hogy olyat vonalzóval sem lehet húzni. És ellátni iszonyú messzire. És végig ugyanilyen sík, egyenes és lapos. Innen szoktam nézni a napfelkeltéket, egészen más, mint víz mellett vagy a hegyekben.
Azt hiszem, ennyi éppen elég, hogy az ember kibírja valahogy a napi meneteket.. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: