Már második alkalommal jelenik meg a nyári esténkben egy kis süni a kertben.. 🙂 Legalábbis remélem, hogy ugyanaz a süni, és még sokszor kocog át a kertünkön. Imádom őket, ha jól éreznék magukat “házi őrizetben”, akkor tutira tartanék egyet, de tudom, hogy nekik nagyon nem jó a fogság. Így eddig csak vágyakoztunk arra, hogy legalább vendégként legyen a közelünkben egy sünmalac, és pár napja meg is jelent.. 🙂 Négyen szaladtunk ki első alkalommal a kertbe, mire én leértem, már gombóccá volt gömbölyödve, nem kalkulálta bele az esti kis vadásztúrájába, hogy négy óriás fogja körberajongani, és szerintem kicsit betojt.. 🙂 Mi meg ott ültünk négyen a fűben (plusz két fullféltékeny macska), jómagam köntösben, telefonnal a kezemben, és vártuk, mikor gömbölyíti ki magát, és mutatja meg a pofiját. Hát nem kapkodta el, de kicsit később kidugta az orrát, erre galád módon képen villantottam egy vakuval szegényt, de muszáj volt lefotózni na! 🙂 Szegénykém ott kapálózott, mert párom sikeresen a hátára fordította, mielőtt összegömbölyödött, utána csórikám meg nem bírt visszatekeredni, csak a lábacskáival kalimpált, így megfordítottuk, és akkor meg azért gubózott be megint hosszú percekre.. 🙂 Kicsit messzebb mentünk, akkor megjött a bátorsága, kigubancolta magát, és apró lábain elSÜNdörgött a szomszéd kertjének irányába.. Tegnap este megint befutott, de most nem ijedt meg tőlünk, csak reméljük, hogy ez így is marad.. 🙂 Békésen nézelődött a csöpp kis gombszemével, rágicsált valami újonnan levadászott bogarat, és hihetetlen jópofa volt. Szeretném, ha a közelünkbe szokna, sőt, a kertünkbe költözne, de mivel nekünk nincs semmi olyan “építmény” (farakás, fészer, stb), ahova bevackolhatná magát, így csak átjáróház lehetünk. De ez is tökéletes lesz..:)
Most, hogy reggel van a legkellemesebb idő, ilyenkor hiányzik leginkább, hogy nyugodt, ráhangolódós reggeleim legyenek. Ha belegondolok, sosem voltak ilyen reggeleim… Mostanában kezdek rászokni, hogy legalább hétvégén legyenek. Mindig irigyeltem azt a fajta életformát, hogy reggel kényelmesen felkelsz, kiteszed a feneked a teraszra egy kávéval, bámulsz ki a fejedből, és van időd felébredni. Az már csak a csúcs lenne, ha társulna mondjuk egy tengeri panoráma, (OK, kiegyezem a Balatonnal is), egy szép, rendezett kert, egy design-os terasz bútorokkal, virágokkal, és rendelkezésemre állna minden reggel legalább egy óra, mielőtt munkába készülődnék, és indulnék. De ilyesmi eddig csak egy-két nyaralás alkalmával jött eddig össze, élveztem is határtalanul. Nagyon kellene a mindennapjaimba is, szerintem teljesen másképp élném meg a hétköznapok taposómalmát, és abban teljesen biztos vagyok, hogy ha egyszer nem lesz gondom a pénzre, ez lesz az egyik első beruházásom… Álmodik a nyomor… De tény, sőt biztos vagyok abban, hogy előző életemben valamilyen mediterrán vidéken éltem, mert nagyon az enyém az az életforma. Pl. az olaszoké, vagy a horvátoké. De így csak felébredek hajnal fél 5-kor, kitámolygok a fürdőbe, összevakarom magam, próbálom nem otthon hagyni a cuccaimat, felmarkolom a telefonom, a kulcsom, és félkómásan kibringázok a vasútállomásra, és munkába döcögöm magam. Meló után sem esne rosszul néha egy koffeinmentes kapuccsinó X baráttal, barátnővel, traccsolni vagy csak csatangolni egy kicsit, levezetendő a napomat. De erre sincs idő, a városban, ahol dolgozom, ismerem a szűkebb környezetet, az útvonalat, amerre járok, a bankot, a közelben lévő boltokat, kajáldákat és ennyi. Otthon dettó. Ismerősök mondanak egy utcát, és nem tudom, hol van. Említenek valakit, és nem ismerem. Nem élek otthon, és nem élek a nagyvárosban sem. Hétfőtől péntekig tök egyforma, sztereotíp napjaim vannak, és kezdek beszűkülni.
Azt hiszem, nyitásnak beszerzek két akciós napágyat a teraszra, és esténként az egyikből hesszelem a süninket.. 🙂
Kommentek