Ma reggel, mikor beértem a melóhelyemre, a bejárati ajtó kilincse alatt egy méretes imádkozó sáska dekkolt, nem kis meglepetésemre. 🙂 Mivel ilyen állatkával nem szoktam lépten-nyomon összefutni, gyorsan előkaptam a telómat, lefotóztam, és csak utána tessékeltem le egy papírzsebkendővel, hogy be is jussak az ajtón. 🙂 Erre odabent egy meglehetősen randa százlábú próbált meg eliszkolni előlem. Ijedtemben ugrottam egy jókorát, majd gyorsan eltapostam a szerencsétlent, mert bár baromira nem vagyok híve semmilyen öldöklésnek, legyeket, szúnyogokat, csótányokat, és százlábút kisebb lelkifurdalással bár, de simán kinyírok. A sáska megúszta, mert azoktól nem irtózom. A póktól sem, a gilisztától sem, de az említett és általam kinyírandó jószágokat sajnos nem szívlelem. Miután végeztem a százlábúval, elgondolkodtam, hogy mi a fene, valami állatkert rovarterráriumának lakói kollektív szökésre vetemedtek, és pont az én melóhelyemet szemelték ki menedéknek? Előzetesen gyorsan feltöltöttem a sáskát a Face-re, elindítva a világhír felé, aztán elkezdtem sandán körülnézegetni, hogy vajon melyik sarokból ugrik rám egy skorpió, vagy szarvasbogár, netán tűzhangya, de további ízeltlábúakkal már nem akadtam össze. Bár a mosdóban, a WC mögötti csövek táján érdekes kaparászást véltem hallani, és tartottam tőle, hogy valami földalatti illegális szervezet kommandós egere pisilés közben rám veti magát, és a fenekembe harap, de ez már csak a reggeli kalandok agyi lecsengése lehetett.. 🙂 Viszont mikor 8 óra körül megint kinéztem a bejárati ajtón, a sáskám már megint a kilincs alatt táborozott, így kénytelen voltam ismét egy papírzsebkendővel rabul ejteni szegényt, és hiába kapálózott, jócskán odébb költöztettem, egy fa tövébe. Remélem, megtalálja a kis életterét, és nem randizunk holnap reggel is 🙂
Mióta mindenféle rémhírek terjengenek arról, hogy az én nemzedékemnek mennyire nem lesz nyugdíja, és ebből következtetve tartok tőle, hogy 40 évnyi munkaviszony utáni, szerintem jól megérdemelt nyugdíjam első napján felköthetem magam, ha nem akarok a hátra lévő napjaimban éhen halni, pánikszerűen elkezdtem lottózni. Kiszámoltam ugyanis, hogy ha adok magamnak még 30-40 évnyi életet (jobb esetben), akkor elég lenne kb. 500 millió Ft ahhoz, hogy havonta 3-400 ezer Ft-ból simán megéljek úgy, hogy ne kelljen dolgoznom, vagy később majd a nyugdíjamra fanyalodni. Ha csak a mai életvitelemet veszem alapul, akkor rezsi-kaja, szükséges alapdolgok havi kiadásai után még maradna annyi, hogy évente egy-két nyaralás beleférjen, és elmondhassam, hogy nyugodtan, gondok nélkül élek úgy, hogy nem kell mellette dolgoznom, sem a nyugdíjamat félteni, sem hónap végén azon matekolni, hogy marad még reggelire pénzem, vagy sem. Nem mintha tudnám otthon vakargatni a fenekemet naphosszat, de azért el tudnám viselni, hogy ne függjek attól, hogy havonta mekkora fizetést kelljen szó szerint fillérre beosztanom, és mivel arra esély sincs, hogy a nyugodt nyugdíjas éveimre (feltéve, ha megérem, és pár évet még élveznék is belőle) bármennyit is félre tudjak tenni, így nem marad más, mint a remény, hogy egyszer csak kihúzzák a számaimat. Nem mellesleg agyon tudnám verni azokat a nagyokosokat, akik azon kárognak, hogy milyen felelőtlen a magyar dolgozó, mert szinte alig vannak, akik gondoskodnak a nyugdíjas éveikről, és félretesznek előtakarékosságból havonta X összeget. Én nagy beosztó vagyok, és félrerakosgatok, amennyit tudok, de az vésztartaléknak elég, nyugdíjra röhejesen kevés lenne. És nem én költöttem el az ország nyugdíjvagyonát, szóval engem ne merészeljen felelőtlennek titulálni senki fia. Szívesen odaadnám a fizetésemet egy-egy ilyen okos szakértőnek, hogy ugyan spórolja már össze nekem azt a kb. havi 60 ezer Ft-ot a fizumból, amit kiszámoltak, hogy egy 150 000 Ft-os, nem éppen álomnyugdíj előteremtéséhez ennyit kellene félretenni az átlagpolgárnak. Na, erre kisebb az esély, mint a lottó 5-ösre. Úgyhogy marad a lottó. Nem esek túlzásba, két hasábot töltök ki, ez még belefér a büdzsébe, és sznob módon 3-400 milla alatti nyeremény esetén nem játszom.::) Annyi nekem nem elég. 🙂
Aztán mikor elindul a verkli a milliárdok felé, akkor meglódul az én fantáziám is. Mert kinek nem? Persze, én is sokszor olvastam, hogy a nagy nyereményeknek legtöbbször elég hamar a seggére vernek, és utána jön a koldusbot, de hiszem azt, hogy ezzel lehet józanul is bánni. Az én tervem az alábbi, tegyük fel 2,5 milliárdos nyeremény esetén:
nyugdíjas évekre félretett összeg 500 millió Ft (de lehet több is 😉 )
5 db. legalább 1,5 szobás ingatlan a családban lévő gyerekeknek életindulásként 15 millió/lakás= 75 millió Ft (ezt a kisebbek esetében kiadogatni, és a bevételt félretenni nekik valami számlára, amíg felnőnek)
Családomnak, páromnak, magamnak 1-1 jobb autó 10 millió/kocsi=40 millió Ft
Családomnak (4 felnőtt) anyagi támogatás 4 x 30 millió= 120 millió Ft (ez akár több is lehet)
Párommal együtt egy ház, nem túl nagy, de fenntartható 45 millió Ft
Balatonfelvidéken tornácos parasztház nyaralónak 40 millió Ft
Toszkán kőház valahol Firenze környékén.. 🙂 65 millióból már lehet jót venni
És ezekkel még csak 885 milliót költöttem el úgy, hogy a családjaink rendbe vannak téve, a gyerekeknek lesz lakása, nekünk havi megélhetésünk remélem, életünk végéig, mindenkinek van autója, és az én két bakancslistás bolondériám is megvan, ami a balatoni és a toszkán házikó. No, innen szép a helyzet, mert a maradék összeggel szabadon rendelkezem, akár el is szórhatnám, de persze annyi eszem azért van, hogy ezt ne tegyem meg. Családjainkat folyamatosan támogatnám, vagy egy összegben, vagy valami életjáradék formájában. Van öt gyerek, nekik is elkelne még némi alap. Az biztos, hogy szénné utaznánk magunkat. Ősztől tavaszig a toszkán házikóban élnénk, tavasztól őszig itthon a házban, vagy a Balcsinál. A toszkán házat addig kiadnánk nyaralóknak, vagy a családunk dekkolhatna benne nyaranta. Bizonyos összeget jótékony célokra fordítanék, egy nagyobb összeget mondjuk aranyba, vagy drágakőbe fektetnék, aztán egy biztonságos és mindenképpen külföldi bankban széfbe zárnnám, mint biztonsági tartalék. És szerintem még mindig maradna annyi, hogy indíthatnék egy vállalkozást, amivel elmolyolom a napjaimat, és plusz bevételünk lehetne. A fennmaradó pénzzel meg gazdálkodnék, a családjaink javára fordítanám, természetesen ésszerű keretek között. Nem kellene több. Ennyi bőségesen elegendő lenne. Disznó leszek, de kölcsön nem adok senkinek. Sajnálom. Mert azzal lavina indulna el, és nem lehetne megállítani, aztán volt pénz, nincs pénz. Soha senkinek, még családon belül sem árulnám el, voltaképpen mennyi az annyi, és biztos, hogy kifelé a lehető legkevesebbet mutatnánk. Nem kacsalábon forgó palotákat vennénk, és nem cirkáló méretű autókat, csak olyan javakat, amiket normál kereteken belül kézben lehet tartani, és finanszírozni lehet.
OK, akkor most ki is húznám a biliből a kezem, és maradok a kéthasábos lottózgatásnál, meg a fizetésem havi beosztogatásánál, nameg az álmodozásnál a toszkán házikóról.. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: