Tele van a bugyrom. Már megint, tudom, nekem semmi se jó. Kisavaztam már a neten picsogó szingliket, de ma éppen a neten hisztiző anyákkal van bajom. Félreértés ne essék, a nem hisztiző anyukákat tisztelem, becsülöm, nagyra tartom. Ismerek éppen eleget, normálisak, kedvesek, elsősorban és mindenek felett a gyerekükkel és a családjukkal foglalkoznak, és nem bolondultak bele a fene nagy “anyaság” mitoszba, pedig igazi nagybetűs anyák, mint sokan mások. Pont. Szóval megint azt mondom, akinek nem inge, nem veszi magára.
De… Kezdtem régebben kiakadni akkor, mikor barátnőim sorban elkezdtek babát várni, és beleolvasgattam akkor még csak kismamás fórumokba, amiket Ők is nézegettek. Atyaisten, azt a mennyiségű orbitális baromságtömeget, amit emberek képesek összehordani, és mindazt szentírásként megpróbálni rákényszeríteni a másikra, hát vérlázító. Csodáltam, hogy nem vetéltek el azonnal. Csináld ezt, edd azt, ehhez az orvoshoz ne menj, ezt a szülésznőt válaszd, egyél ilyen vitamint, mert ha nem teszed, akkor később majd leesik a gyerek szempillája, a mamának meg foltos lesz farpofája. Szüljél otthon, ne szüljél otthon, ha császárral szülsz, szemétláda vagy, de semmiképpen sem anya, mert az nem anya, aki nem normális úton szül. Ha van teje, és tud szoptatni az a jó, ha nincs, akkor megint Ő a hibás, mert biztos defektes, és a gyerek ettől majd jó allergiás lesz, meg mindenféle érzékeny, de minimum hiperaktív. Ha nem kötöd a gyerekedet a nyakadba asztalterítővel, akkor nem vagy anya, ha nem jársz a gyerekkel a hátadon kungfuedzésre, dagadt maradsz. Aki dagadt, az csúnya. Az anya nem nő. Az anya az anya. Apa meg apa. Nem férfi, apa. És aki nem végez szülés után vakulásig intim tornát, azt majd jól elhagyja a férje, mert biztos emiatt nem fog működni többé soha a szex, és majd özönlenek a szeretők. És lehetne a végtelenségig sorolni. Tudom, hogy az anyaság “másállapot”. De a mögöttes és vitathatlan szépségét az egésznek elrontják azzal, hogy a másállapot sokaknál agyilag is másállapotot eredményez. Én beleépítenék a terhességi tesztekbe valamit, ami pozitív eredmény esetén azonnal letiltja a leendő kismamát a netről, de minimum lekorlátozza az olyan oldalak elérhetőségét, ahol az “okosok” osztják a sokszor nem létező észt. És akkor a leendő kismama és anyuka eldöntheti, hangsúlyozom, önkéntes alapon, hogy a saját ösztönei, józan esze alapján hozza meg az Őt, a kisbabáját, és a családját egyedül érintő döntéseket, vagy hallgat a sok, legtöbbször épületes hülyeségre.
És az utóbbi időben azt veszem észre, hogy erre a média is ráharapott, és van egy sanda gyanúm, hogy ezt ki is használja. Vagyis az emberi hülyeséget, azt, hogy ezzel iszonyatos tömegeket lehet egymásnak ugrasztani pro és kontra, és hihetetlen mértékű olvasottságot elérni, ami ugye mindennek a fokmérője. A nézettség és az olvasottság. Szóval hiszem és vallom, hogy nem véletlenül hergelik a népeket pl. “Húúú, szülés után két héttel kockahassal rohangál a cölöbanyuka”… típusú hírekkel és képekkel. Egyrészt azért, mert aki nem képes ezeken teli szájjal röhögni, és legyinteni rá nagy ívben, (lassan Ők vannak kevesebben), az hörögve tombol az adott oldal kommentháborújában hasonszőrű anyatársaival karöltve napestig, és az adott oldal ezzel mérhetetlen “népszerűséget” és olvasótábort szerez magának, (és gondolom, a szerkesztők is istenien szórakoznak), másrészt az ilyen irányú témák hosszú napokig tudják elterelni nagyon sok agyatlan ember figyelmét valós, és sokkal súlyosabb gondokról, vagy éppen más, de mindenképpen említésre méltó hírekről, eseményekről. Harmadrészt ki lehet tombolnia magát minden, szerény véleményem szerint egyéb okokból frusztrált népeknek, akik nem tudják másként megoldani a problémájukat, mint hogy egymásnak esnek a semmin. Mert képesek tényleg napokig egy adott témán pörögni, folyik a cicaharc, meg az iszapbirkózás, nameg a fröcsögés, iszony sok időt elpazarolva ezekkel, és kérdezem én, akkor ezt a fene sok időt miért is nem a gyerekükkel töltik? Vagy a családjukkal, férjükkel, barátaikkal, ha már akad egy kevés szabad idejük? Jah, és ugye tudjuk, hogy az irigység hungarikum. Mert minden ilyen hírt ez mozgat. Ez mindent elmond.. 🙂
Miért hülyülnek meg? Mitől? Mit keresnek anyák tömegei még este 10-kor is nyáron kisgyerekkel a játszótéren? Miért mennek csapatostul a Mekibe nyilvánosan szoptatni, mert éppen most ezen pörög mindenki? Mert ez a trendi? Birkaként menni kell a többi bégető birka után? Én csak fogom a fejem. Néha az az érzésem, hogy lassan elvárás az, hogy aki anyává válik, azt rögtön szentté ütjük, de minimum valamilyen mártírt faragunk belőle, és ahol valamilyen kis bolhaprobléma adódik, (lásd Mekis szoptatós téma) abból rögtön elefántcsordát kell generálni és azonnal korlát és kímélet nélkül leoltani mindenkit, aki másképp gondolkodik, pláne cselekszik. Sokszor éppen a szerintem normálisan gondolkodó, magukat nem szentnek és mártírnak képzelő, hanem VALÓBAN anyákat. Ennyire nincs egyéb dolguk, gondjuk, tennivalójuk a saját kis életükben, hétköznapjaikban?
Annyi helyes anyukát ismerek, kezdve a sógornőmmel, folytatva nem egy volt és jelenlegi kolléganőmmel, barátnőmmel. Biztos vagyok abban, hogy szintén beleszaladtak már nem egy problémába, nehézségbe, ami az anyasággal jár, pl. hogy nem könnyű felszállni egy buszra babakocsival, vagy a 3. emeletre felcígölni mindent, vagy a szoptatástól véresre gyulladt a mellük, de megoldják, megoldották, így vagy úgy, segítséggel, vagy anélkül, és nem kattognak napokig idegbetegen, hogy most azonnal vonuljanak utcára követelve, hogy költöztessenek minden kisgyerekes családot a földszintre. Ők a gyerekeikkel foglalkoznak, a családjukkal, nem érdekli őket, hogy kinek kockás a hasa, kinek maradt húsz kiló a fenekén, és melyik nulla emberi értékű celeb mit eszik? Mert KIT ÉRDEKEL? Szabad idejükben játszóházba mennek, etetnek, altatnak, pelenkáznak, büfiztetnek, ha marad kis idejük, barátaikkal grilleznek hétvégén (mint két kisgyerekes szomszédaink), néha lepasszolják az unokákat a nagyiéknak, és elmennek apával valahová ketten. Örülök, hogy sok ilyen anyát tudok a környezetemben. Féltőn óvja a gyerekét, a családját, a jövőjét. Gondoskodik, törődik, a saját dolgukkal foglalkozik. Nem máséval, idegenekével, celebekével. Nem érdekli. Az nem az Ő élete, nem az Ő problémája, nem alacsonyodik le az irigykedésig, nem azzal tölti az idejét, hogy másokat ugasson le a neten. Az Ő gyerekénél úgysincs szebb, akkor meg mire és kire irigykedjen? Nem folyik ki a Face-ről a gyerek 5 millió pucér fenekű képe, amit a gyerek majd 18 évesen szépen meg fog köszönni az anyjának, mikor rajta röhög az összes haverja. Kordában tudja tartani a gyerek médiamegjelenését, mert persze, mi is szeretjük látni a sok gyönyörű kisbaba fotóját, de nem planktonnyi mennyiségben. Mert jóból is megárt a sok. Nem véletlenül találnak ki lassan a közösségi oldalak olyan alkalmazásokat, ami megengedi, hogy letiltassam az adott ismerős adott fotódömpingjét, mikor kiderül valakiről, hogy babát vár. Mert sok esetben szabadul el a pokol ilyenkor ész nélkül, ezt senkinek sem kell ecsetelni.
Nem hiszem, hogy mindenkinek kötelező szülni. Nekem sincs gyerekem, és sosem engedtem, hogy rám erőszakolja bárki is, hogy márpedig egy nőnek szülnie kell. Nem, nem kell. De ezzel pl. nem oltok le senkit, hogy más miért dönt másképp. Ez az én döntésem, és a páromé. Slussz. Más kisbabát akar, nekik meg az az Ő döntésük, és hiszem, hogy úgy tesznek mindent, ahogy nekik s a gyereknek jó. Passz. Az a típus vagyok, aki ha valami iránt nem érez olthatatlan elhivatottságot, vagy vágyat, azt nem csinálja. De aki gyermeket vállal, és szül, az elsősorban legyen anya, a saját gyerekének az anyja, és tegye, amit jónak lát. De ez az Ő és a családja magán ügye. Nem tartozik senkire, és nem lehet ráerőltetni másokra sem. Ne legyen már elvárás a társadalomtól, a környezetétől, hogy szentként tisztelje, emelje piedesztálra, üsse lovaggá, vagy éppen faragjon belőle mártírt. Örüljön annak, és élvezze azt, hogy a saját gyerekének Ő a szent, és legyen elég ennyi. Mert ennél nem kell sem több, sem szebb. Mert az anyaság is szerep, akár a nőé, a gyereké, a kollégáé. Nem társadalmi kiváltság, nem valami többi embertől különbbé tévő mérce, ugyanolyan szerep, mint a többi. Egy ember egy szerepe a sok közül. És normális ember egyik szerepébe sem hülyül bele, hanem próbálja megélni bennük azt, ami az adott szerepben szép és jó.
Ennyi.
Kommentek