Elvesztem, eltűntem, nem írtam. Volt benne egy heti plusz szabadság, masszív családi élet.. :), szabadság utáni tompultságból visszarázódás, hirtelen szembejött váratlan lehetőség, majd két nap alatt súlyos, jövőmet befolyásoló döntés meghozatala, annak minden pozitív és negatív velejáróival. Alaposan le vagyok strapálva, legfőképpen lelkileg, és érzelmileg. Nem volt sem időm, sem energiám, sem kedvem, sem indíttatásom írni. De ez van. 46 évesen nem nagyon rohangálnak az emberrel szembe olyan helyzetek, amikre nem is számított, és bár egyáltalán nem ijedek meg a változásoktól, azért már nem vagyok annyira fiatal az újrakezdésekhez. Kihagyni viszont lehetetlen. Mindegy, majd egyszer elmesélem..
Az ingázás maradt, ráadásul ugye ma van az iskolakezdés első napja, ami mondjuk az én hajnali vonatomat annyira nem érinti, de a város tele van diákokkal, és hatalmas a nyüzsi. Én megvallom: kedveltem a nyári jó kis csendet.. 🙂 Nem baj, ebbe is vissza fogunk rázódni, csak valahogy annyira rövidnek tűnt most a nyár. Azon kaptam magam, hogy reggel bizony egyre sötétebb van, és elő kellett keresnem a bicajlámpáimat, amiket nyári szabira küldtem, de most már megbüntethetnek, ha nem világítok. Bár azt megnézném, melyik rendőr állítana meg hajnali 5-kor bicajlámpa hiánya miatti bírságolás tényállásának fennforgása miatt.. 🙂 Mindegy, lámpa megvan, még csak az elemek sem merültek le, és nekem kezdődik az a fajta őrület, amit a női táskák esetében a kulcsokkal is elkövetek, de itt a kulcson felül a lámpák okozzák a rohamot. Ugye alaptétel, hogy lepányvázott bringán nem hagyunk lámpát, mert kb. fénysebességgel lopják le róla, ( annak ellenére, hogy a hátsó kerekeim leeresztése miatt újra a bekamerázott buszmegállóban hagyom a bicajt), így minden áldott alkalommal le kell szednem az első és a hátsó világítást is, táskába be, ami amúgy sincs degeszre tömve, van ott még hely két macskaszemnek is. De mondjuk ez napközben annyira nem is izgat, de itt hazafelé kezdődik a probléma. Mert ugye nem elég reggel leszedni a cuccokat, este vissza is kell pakolni, jó, még nem most, de nemsokára már este 6-kor sötét lesz. És ugyanaz a móka, mint a kulccsal reggel. Nem, és nem, és nem találom meg az istennek sem. Minden a kezembe akad (bezzeg ilyenkor a kulcs legalább 20x), és főleg a hátsó lámpával küzdök sokat, mert az elülső világítóm elég nagy ahhoz, hogy gyorsan megtaláljam, de a hátsó kicsi. Őszi esőben, téli hóban felemelő élmény jéggé fagyva anyázni a bringám felett a sötétben, merem remélni, hogy a térfigyelő kamera nem vesz hangokat, főleg, mikor beletenyerelek a körömreszelőmbe.. 🙂 Mondjuk amikor időben eszembe jut, akkor már a vonaton kikotrom a hátsó lámpámat, és bekapcsolom, hogy mire a bringához érek, csak benézek a tasiba, és a piros fény nyomán a lámpát is meglelem.. 😀 Az más tészta, hogy ha olyan a táska, akkor egész úton a vonattól a bicajig kísérteties vörösben fénylik az egész cucc, biztos nem látszom elég hülyének, de nem szeretem a kezemben hurcolni a dolgaimat, amíg nem feltétlenül muszáj.. 🙂 Hagy higgyék csak, hogy vörös az aurám.. 🙂
Mostanában reggelente félúton felszáll egy termetes párocska. Újonc ingázók lehetnek, egyelőre az Ingázó I-es kategóriába illenek rendszertanilag, viszonylag nyugodt társaság. Egy dolgot kivéve. Minden áldott reggel azzal nyitnak, miután leültek, hogy elővesznek egy-egy méretes fokhagymás lángost, és bepusszantják. Az egy dolog, hogy jesszus, minden reggel.. (???), de hogy nekem a nyálam csorog a Tiszába, az több, mint felháborító.. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: