Imádom a nyárvégét, a meleg őszt, de megpusztulok a parlagfű allergiától. 28 éves koromig semmi bajom nem volt, falun nőttem fel, szénaboglyában kúsztam-másztam naphosszat, megettem az egészséges immunrendszerhez elengedhetetlenül szükséges napi 20 deka koszt (köztük krumplibogarat, tyúkszart, homokot), papsajtot rágcsáltam (na, ki emlékszik rá?.. 🙂 ), fáról ettem a cseresznyét, és plusz borsóágyást kellett nekem ültetni, mert sáska módra voltam képes legelni a finom, nyers zöldborsót a nagyanyám kertjében. Egy-két masszív tüszősmandula gyulladást leszámítva nem is nagyon voltam beteg, mióta a mandulámat kivették, szinte alig vert le valami a lábamról. 18 évesen Pestre költöztem, nem is volt bajom még a szmoggal sem, de 10 évre rá egyik pillanatról a másikra tüsszögésrohamok, szemvakarás, torokviszketés, a semmiből. Gyerekkoromban volt pár kötőhártya gyulladásom, emlékeztem, hogy arra jó volt a kamillateás borogatás, hát azt hittem, visszatért a régi nyavalya, így főztem egy adag kamillát, és belecsöpögtettem a szemembe…..
Na, azt a fájdalmat senkinek sem kívánom, hirtelen mintha egy marék sóderrel vágtak volna szemen, nemhogy kinyitni, mozdítani sem tudtam, iszonyúan bepánikoltam, rohantam valami szemészetre, hogy lásson valaki, mert rögtön megvakulok, meghalok, minden… Nesze nekem, egészségügyis rutin, a doki nézett is rám hülyén, hogy minek is kezdtem el sk kezelni magam? Mert szerinte ez semmiképpen sem kötőhártyagyulladás, viszont a kamillateával csendesen elértem azt, hogy a kötőhártyám konkrétan szépen lecsúszott a szememre, amivel valszeg szépen rápakoltam egy lapáttal egy jókora allergiás reakcióra. Úgy néztem ki, mint Rocky Balboa a 13. menet végén, csak társult mellé a döbbenet, hogy nekem allergiám sosem volt, most ezt így hogy??? Doki csak annyit kérdezett, milyen változások voltak az életemben az akkor elmúlt egy évben, és én soroltam: munkahelyváltás, akkor még a férjem lelépett, államvizsga a fősulin, és ennyi elég is volt.. Irány egy allergiavizsgálat, amolyan alkari csepegtetős-bökdösős-hólyagosodós, és az eredmény, ami földhöz vágott: négykeresztes parlagfű és üröm allergia, emellé még kanadai aranyvessző (azt sem tudom, hogy néz ki), valamint virágzó kukorica. Gyógyszer, szemcsepp, orrspray… Horrorszezon augusztustól októberig. És azóta ugyanaz a lemez minden évben. Vannak jobb és vannak rosszabb évek, a jobbak azok, mikor van klíma a közelemben, sok az eső, és fúj a szél, ilyenkor szinte egy szem gyógyszer nélkül kihúzom, a rosszabbak azok, mikor meleg van, eső semmi, klímahiány és pl. csumára nyitott vonatablak, na ekkor be kell vennem a bogyót, pedig nem szeretek gyógyszert szedni…
Mint tegnap is. Hazafelé nem klímás vonatot kaptunk, hanem a szokásos régi műbőr ülésest, ablak le, mert másképp nem lehet kibírni a kb. 35 fokot, így viszont az első megállóig előttem összefolyik a világ, nyaktól felfelé, tüsszögés, viszketés, taknyolás, könnyezés, orrfacsaródás, és masszív duda fej. Jah, és megfizethetetlen a felismerés, hogy egy darab papír zsebkendőd sem maradt. És ekkor lehet kreatívkodni, hogy akkor most hogy is oldjuk meg a feltartóztathatatlanul folyó ügyeket, némi megmentő a sokszor magasztalt nedves kéztörlő törlőkendő, sminklemosó kendő, még jó, hogy babapopsitörlőt, vagy Domestosos takarítókendőt még (..) nem hordok magamnál, de vészhelyzet esetére bármit el tudok képzelni. Ma reggelre súlyosbodott annyira a helyzet, hogy kibicajozva a vasútállomásra már a tetőfokára hágott az állapotom, és bár feltankoltam zsebkendőből, elhatároztam, hogy gyógyszerellenesség ide vagy oda, én veszem az irányt az első gyógyszertárba, és beszerzek egy orrsprayt, pedig erre évek óta nem volt szükségem. Gyógyszerésznek említem, adjon valami komplex hatásút, és ami kitart. Tuti, hogy a legdrágábbat sózta rám, de tojtam le, rohantam vele a munkahelyemre, telefújtam az orrom, és szipákoltam, hagy szívódjon fel… Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, mikor a náthától eldugult orrba csepegtetett orrcsepp végigcsorog hátul a garatfalon le a torkodig… Na, itt is ez történt, és én még az életben ennyire keserű valamit nem éreztem, és ezzel még nem is lett volna akkora probléma, ha el bírom tüntetni valahogy azt a rettenetes ízt a torkomból. De ez biza megkapaszkodott a szöveteim között, és én hiába ittam, ettem, szopogattam mentolos cukrot, édeset, rágóztam, ( szerintem még a smirglit is lenyeltem volna, ha elmúlik tőle), de kb. csak kora délutánra szívódott fel annyira, hogy már nem akartam visszamenni a gyógyszertárba, hogy a csaj fejéhez vágjam az egész istenverte sprayt, és átkozzam el mindenestül az egész cécót. És hol van még október…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: