Itt van újra, s szép, mint mindig énnekem.. 🙂 Én szeretem az őszt, a fényeit, amikor a nap süt, azt a fajta őszt, amikor az ember legszívesebben egész napokat bóklászna a színesebbnél színesebb erdőkben, amikor pont annyira jó az idő, hogy se meleged nincs, se nem fázol, szóval kb. novemberig én teljesen jól elvagyok az ősszel.. 🙂
Viszont most kicsit hideg van.. 🙂 OK, nyáron, meg még pár napja is az volt a bajom, hogy 35 fok volt a vonaton, de azért kicsit most drasztikus a váltás még ha süt is a nap. Konkrétan hajnalban vastagabb pulcsi-dzseki kombóban indultam útnak, és nem volt melegem. A vonaton fűtöttek és baromira jól is esett.. 🙂 Csak tavaszig tartson ki.. 🙂 Mármint a fűtés.. 🙂 A Tisza meg párolgott.. 🙂 Nagyon vicces volt, hogy az a nagy víztömeg melegebb, mint a levegő, és az egész víz felett párapamacsok tekeregtek a napfelkeltében.. 🙂
Gyerekkoromban ilyenkor volt gesztenye- és makkgyűjtés.. Van még ma ilyen, az óvódásokat leszámítva? 🙂 Néha én még ma is felveszek egy-egy szép, fényes, vagy furcsa formájú darabot, aztán tavasszal megtalálom szegényt mumifikálódva az adott dzsekim valamelyik zsebében. De régen több egész délutánt töltöttünk suli után azzal, hogy sötétedésig szatyorszám hurcoltuk haza a vadgesztenyét, és álltunk neki mindenféle figurákat összeeszkábálni belőlük. Anyu nagy-nagy örömére, mert ilyenkor legtöbbször a manikűrkészlete bánta a gesztenyeszezont, mert a körömvágó ollóval lehetett a legjobban kifúrni a gesztenyét ahhoz, hogy a család teljes gyufakészletét, meg a fokpiszkálótartalékokat is felhasználva mindenféle embert, állatot, járgányt bütyköljünk belőlük. Emlékszem, a gesztenye belseje olyan sárgás-fehéres törmelékes, ám annál ragadósabb anyag volt, és szerintem nem volt gyerek, akinek egy szezonban legalább egyszer ne állt volna bele a tenyerébe vagy valamelyik ujjába a körömolló a fene nagy igyekezetben.. 🙂 Viszont baromira kreatívak voltunk, mert mindenféle gesztenyebaba, sündisznó, ló, kutya, szekér, meg még ezernyi cucc került ki a kezünk alól, hogy pár nap múlva a kukában kössön ki, mert úgysem játszottunk vele többet.. 🙂 Ellenben sikeresen teleszemeteltük vele a lakást, ügyesebbek összekarcolták a lakkozott dohányzóasztalt, tele voltunk szúrt, vágott, bökött sérülésekkel, viszont amíg gyűjtöttünk, addig isteni levegőn voltunk, szerencsés esetben meleg napsütéssel, amíg meg alkottunk, addig sem rohadtunk a TV előtt, mert akkor még csak ez a fajta kütyü volt, se mobil, se tablet, se semmilyen számítógép.. 🙂 És a gesztenyézés meg hihetetlenül tudta fejleszteni a fantáziát, a kreativitást. Aki még emlékszik rá, biztosan mindenkinek volt gesztenyéből kivájt úttörőnyakkendőt összefogó golyóbisa, bár azt felénk Borsodban gubicsból csinálták, ami valamelyik fa termése volt, és nem volt olyan ragadós bele, mint a gesztenyének. A rajztanárok ebben az időben mindig kiadták azt a fajta feladatot, hogy készíts képet szép, színes őszi falevelekből, meg csinálj valamit a termésekből, na, lehetett menni csipkebogyót gyűjteni, és abból meg nyakláncot fűzni.. 🙂 Egyszóval: isteni gyerekkorunk volt.. Hát nem?
Párom legkisebbje éppen a legunatkozósabb tinédzser korszakában van, és nagyon tudja az unatkozást, bár néha, mikor rászólok, hogy ugyan kezdjen már magával valamit, mert rossz nézni, amint szenved, felteszi a kérdést, hogy mi (mármint az apja és én), ugyan mit csináltunk annak idején szabad időnkben.. 🙂 Ilyenkor összenézünk, és dől belőlünk minden régi, jobbnál jobb időtöltés, program, a bringázástól kezdve a sokszor egész napos gumizáson keresztül (na, kinek van meg? 🙂 ), a mindenféle labdajáték, a suli mellett a sportjaink (párom szertornász volt ifi válogatottságig, én meg majdnem kikötöttem kézilabda NB II-ben, mint balkezes játékos), a játszótéren a beton pingpongasztal alatt bujkálva sutyorgásokig, nameg a rakétamászóka, a papsajtevés, famászás, patakban békázás, ebihalgyűjtés befőttes üvegbe, nyakunkban a lakáskulccsal, reggeltől estig.. 🙂 Halálra tudjuk magunkat nosztalgiázni, a gyerek már régen nem figyel ránk, de mi még akkor is soroljuk.. 🙂 Egy biztos: dagadtak nem voltunk, mi leugráltunk magunkról minden felesleget.. 🙂
Télen szánkózás. míg a nadrágunk szárába bele nem fagyott a hó, és az ujjunk meg az orrunk, szánk kék nem lett, nagy borulások, hógolyócsaták, és szerencsétlen volt az a lány, akit a fiúk sosem mosdattak meg hóval.. 🙂 Pár éve még volt egyszer akkora hó, hogy tudtunk a ház elé építeni egy hóembert, igaz a környék összes macskaszarát sikerült belegyúrni, de határozottan hóember volt, répa orral, meg virágcserép kalappal. Régen minden télen több hóembert is összehoztunk, és az utca közepén sinkót csináltunk, vagyis jó csúszós talpú csizmákkal, nekifutásból addig csúszkáltunk a havon, míg egy hosszú csíkban ki nem jegesedett, na azon lehetett orrvérzésig oda-vissza “sinkózni”.. 🙂 Minél hosszabb volt egy ilyen csík, annál nagyobb volt az élvezet, tisztességesen sorban állva kivártuk, amíg mi jövünk, nekifutás, csúszás, ha takartál, akkor feltápászkodás, leporolás, vissza a sor végére, és újra megint. Még akár sötétben is, utcai lámpánál. Nem lehetett megunni! Mondjuk valószínűleg az arra járó autósok nem feltétlenül örültek nekünk, mikor egy-egy ilyen sinkón megfarolt az autó, de kit érdekelt ez akkor! 🙂 Sok iskolában fellocsolták az udvart, az lefagyott, lehetett korizni.
Ősszel-tavasszal volt a naaagy papír-és vasgyűjtés, még akkor a kisdobos vagy úttörő őrssel (Mókus őrs? Én mindig írnok voltam.. 🙂 ) nyakunkba vettük a várost, becsöngettünk mindenhova, összeszedtünk a kötegekbe rakott újságpapírt, valaki hozott kiskocsit, felpakoltuk, betoltuk a suliudvarra, ahol hegyekben állt már a rengeteg papír és vas. Ment az őrsök meg osztályok közötti versengés, és egyszer vérig sértődtünk az osztályunkból a másik őrsre, mert mi meg voltunk győződve arról, hogy egy véletlenül a város szélén talált, kidobott bojlerrel súlyra megnyerjük a versenyt, de a másik őrs vezetőjének papája volt az állomásfőnök a vasútnál, és ők így minden erőlködés nélkül megszerezték a leselejtezett síndarabokat, és taroltak. Mikor nagyobbak lettünk, már nem mentünk gyűjteni, hanem a kiváltságosabbak fogadták a suliudvaron gyűjtőket, mázsáltak, írták az eredményeket, és hányták kupacba a sok újságot, vasat. Na ott találtunk még mindenféle kincset, ment a nagyüzemi guberálás, iszony mennyiségű Hahota, PIF (na, ez rémlik?), képregény, mindenféle újság, sőt néha a fiúk örömére (és valszeg pár apuka legnagyobb bánatára, mikor rádöbbent, hogy a gyereknél papírgyűjtés volt a suliban) még pornólap is akadt, szóval jó buli volt ez is. Akkoriban az öregek pl. direkt összekészítették az újságokat helyre kis csomagokba, spárgával összekötve, hogy úgyis jönnek majd a gyerekek, és elviszik, nem kellett kidobni semmit. Mivel a vas annyira nem volt érdekes, így abban nem turkáltunk, és mai eszemmel bele sem merek gondolni, hogy esetlegesen milyen értékes tárgyak veszhettek így el. Egy biztos: mi valahogy sosem unatkoztunk. De legalábbis nagyon ritkán.. 🙂 Éltünk, azt viszont nagyon!
A munkahelyem előtt van egy park, tele termését potyogó gesztenyefával.. És nem gyűjtenek a gyerekek… Sic transit, gloria mundi…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: