Utazom hazafelé munkából. A csütörtök horror, mert a MÁV még mindig nem nőtt fel ama problémához, hogy az egyetemisták CSÜTÖRTÖKÖN hazamennek!!! Már régen vége annak az időnek, mikor más városban tanuló gyerek pénteken ment haza. Megvallom, nem értek egyet azzal, hogy csütörtökön már lógunk hazafelé, de ettől függetlenül a tömeg óriási, és az istennek se csatolnak hozzánk plusz kocsit… Mindegy…
Volt helyem, egy négyes boxban, velem szemben egy 20 év körüli, valami elképesztően szép lányka, a hozzá tartozó bomba alakkal, dögös cuccban. Az a fajta, akinek egy csepp smink sem kell ahhoz, hogy mégis gyönyörű legyen, az ég gondoskodott arról, hogy festék nélkül is szép. Mögöttem az egyes üléseken kocka kategóriájú, heti egyszer fürdős fiatalemberek. A mi boxunknak van asztalkája, amolyan fiókrendszerű, kihúzós szemetes tartállyal. Zötyögünk, zötyögünk, félig alszunk, majd a kockák közül egy kb. 160 centis, kicsit tömpe alkatú, ám annál pattanásosabb, és csak elvétve szakállas fiatal srác úgy döntött, hogy a mi szemetesünkbe dobná az energiaitalos dobozát.. Igen ám, de a szemetes kb. 3 centi után beakadt, a doboz nem fért bele, a srác hiába rángatta, az biza nem mozdult. Közben zavarában a dobozt elejtette, majd addig-addig rángatta a szemetest, míg az egész egyszerre a kezében nem maradt. Eddigre már mindenki a környéken felébredt, és élénk érdeklődést mutatott kockánk műsora iránt, miszerint na most a fenét kezd két, a műsor iránt élénken érdeklődő nő között toporogva kezében egy full retkes szemetestartállyal. Szegény szerintem arra várt, hogy megnyílik alatta a padló, és szemetestül együtt eltűnik a töltésen, de inkább úgy határozott, hogy megvív a kukával, és annak sínbe csúsztatandó felületével, de csórikám az istennek nem bírta betuszkolni a fiókos sínekbe a szemetest, hiába próbálta újra meg újra. Én képes vagyok pókerarccal szemlélni az ilyesmit, elég várakozás teljesen néztem a srácra, hogy na mi van már, de szemben velem a bombázó kiscsaj már teli szájjal, bár a szituhoz mérten diszkrét módon csendesen röhögött. A mellettünk lévő négyes boxban ülők konkrétan visítottak, a fiatalember összes pattanása lángolt, és ilyenkor van az a helyzet, hogy akár egy gyufásdobozt sem tudnál már becsukni. Égett, mint a tarló nyáron. Nálam még mindig a pókerarc dolgozott (ezt naponta gyakorlom, mert ügyfelektől hallok néha olyat, hogy muszáj nem az arcukba nyeríteni, és valamivel ki kell védeni az ordítva röhögést. A kolléganőm már ismeri ezt az arcomat, és ekkor szokta menekülőre fogni, mert tudja, ha rám néz, Ő tutira nem bírja tovább, és kínjában felvisít.. 🙂 ), szóval még mindig pókerarc, mert próbáltam max annyival segíteni a srácot, hogy legalább egy szemtanú nem röhögi képen.
Kb. két percnyi tömény bénázás után nagy nehezen becsúszott a szemetes, eltűnt benne a doboz, és szegény gyerek is végre elmenekülhetett, mert már a haverjai is betámadták mögöttünk, hogy mi a fenét szerencsétlenkedik már. Ilyen gyorsan eltűnni pasit még nem láttam. Szemben a kiscsajnak már folyt a könnye, összenéztünk, és ekkor én is elröhögtem magam, de mivel én addig visszafogtam, a diplomácia megbosszulta magát, és az istennek sem bírtam abbahagyni.. :D:D:D
Nem sokkal később a csajszinak is elfogyott az innivalója, de mivel az petpalackos volt, megint csak összenéztünk, és nagy vigyorok mentén csak ráztuk a fejünket, hogy eeezt nem kíséreljük meg a szemetesbe dobni.. 🙂
Én mindenesetre csak annyit kérdeztem tőle: “Szóljak a fiatalembernek??? ” :D:D:D:D
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: