Tegnap elbucuztam (.. 😉 ), előző munkahelyemről, ma megkezdtem a következőt, de ezt így leírni túl egyszerű lenne.
Mint ahogy egyik sem volt egyszerű.. Sőt.. A búcsú, akárhogy is van, szomorú. Volt (van) lelkifurdalásom dolgok miatt nem kicsi, fájlalom nagyon szívemnek kedves kollégák (mondhatom: barátok) hiányát, nagy poénokat, vihogásokat, sok sikerélményt és sok kudarcot is. Mindezek mellé tegnap még értek olyan szintű meglepetések is, amikre nem voltam felkészülve, és a vége egy jókora meghatott bőgés lett. Évekig foglalkoztunk siket gyerekekkel, és a kis drágák tegnap kísérőstül megjelentek vagy 10-15-en az üzletben, és jelnyelvvel “elénekeltek” nekem egy nagyon kedves kis számot, és én már az elején bőgtem, mint a szamár, mert mindenre számítottam, csak ilyen kedves és végtelenül megható búcsúra nem. Fel is vette a kolléganőm telefonnal, csak sajnos ide nem fér fel, de egy csoda az egész, és hihetetlen élmény. Mindezek mellé még kaptam virágot a kis siket ovisoktól, reggel a főnököm is meglepett egy jókora csokorral, a doktornénink is beugrott egy ölelésre, és a kedvenc kolléganőim is megleptek egy nagyon dögös Audrey Hepburn-ös tárcával megy egy csoportképpel. Szóval a szerdai napom a jó kis hosszú műszakommal és a negyedéves leltárral kiegészítve alaposan ki lett töltve mindenféle sírós-rívós, de röhögős búcsúzásokkal is… Párom értem jött, összeszedtem a kis holmimat, leadtam a kulcsomat, elköszöntem kedvenc kolléganőmtől, majd hazafelé még beugrottunk egy puszira a másikhoz is, és ezzel lezártam egy újabb, egy hónap híján 4 éves periódusomat.
Ma pedig kezdtem a következőt. Nagy váltás volt, és nem volt közte átmenet, reggel 7,50-kor már órám volt. Ugyanis tanítok.. 🙂 Egészségügyi szakközépiskolában, de most nem A-ban, hanem B-ben, (a lakhelyem marad középtájt..:) ), kicsit közelebb, mint eddig, és kicsit másabb időbeosztással. Ma 4 órám volt, holnap 3 lesz, de vannak napok, amik keményebbek, húzósabbak, kenhetem a hangszálaimat tojássárgájával meg mézzel, hogy szokják az intenzívebb használatot. Viszont reggel nem feltétlenül kell hajnalban kelnem, és ha végeztem, vagy nincs más dolgom (mondjuk helyettesítés), bejelentés nélkül mehetek haza. A szünetek szabadok, és már ez a tény maga főnyeremény. A kezdet kicsit darálós lesz, mert több tantárgyamból ugye egy hónapos lemaradásban vannak a gyerekek, így meg is mondtam nekik, hogy bocs, de most kisebb hajtás lesz, míg utolérjük magunkat.. 🙂 Egyébként mindenki nagyon aranyos, a tanártársak a szárnyaik alá vettek rögtön, és a gyerekekkel sem volt gond, bár szerintem én ma minden voltam, csak összeszedett nem. Nem ittam meg reggel az egyetlen kávémat, alig ittam, és egy falatot sem ettem egész nap. Leadtam a 4 órámat, elintéztem a munkaügyi papírokat, kaptam egy csomó infót, nagyjából megtanultam az e-naplót adminisztrálni, a végére már hasogatott a fejem, és az agyam helyén valszeg inkább rizspuding van most. Rengeteget kell készülnöm, óravázlatokat írnom, bevettek a felnőttképzésbe is, szóval lesz otthon is elfoglaltság bőven, de én akartam anno tanár lenni.. 😉
Addig viszont az egész olyan, mint Vackornak.. 🙂
“Megy,
megy,
megy az apró,
megy a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.
Iskola előtt megáll.
Nézdegéli a kapuját.
– Nohát – mondja. – Ilyen csudát!
Nagyobb mint az óvoda.
Indulás, Vackor, nosza! –
S a kapun besétikál.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: