Asszimilálódom, szokok, gyűrődök, de élvezem.. 🙂 Ismerkedek egy másik várossal, ahol már ugyan sokszor jártam, de most a részleteket is látom, nemcsak a vasútállomást, meg a buszmegállókat. Természetesen eltévedek. Természetesen rossz helyi buszra szállok, elvisz a fenébe, és persze esik az eső, még szerencse, hogy nincs első órám, így tévelygek a város szélén, hogy most akkor merre. Gyalogos sehol, megyek az orrom után, majd egy fiatalember lép ki a garázsából, menne az autójához, Őt tudom fülön csípni, hogy ugyan mondja már meg legyen kedves, merre is vagyok, és hova is kellene mennem? 🙂 Elmagyarázza, lövésem sincs, merre, de elindulok, vissza, esőben, gyalog. Egyszer majdcsak lemegyek a térképről, és megtalálják valahol pocokrágta maradványaimat a puszta szélén.. 🙂
Baktatok az esőben, pár perce, majd megáll mellettem az előbbi fiatalember, és kiszól a kocsiból, hogy szerinte nekem ez a gyaloglás kicsit sok lesz, úgyhogy szívesen elvisz a suliig, ha gondolom.. 🙂 Óóóó, az ég áldja meg tokától-bokáig, befészkelődöm az anyósülésre a málháimmal (mostanában a fél életemet plusz egy szatyorban az óráim könyveit, jegyzeteket, hurcolom magammal), a srác közli, hogy így legalább megvan a napi jó cselekedete, amit én maximálisan csak helyeselni tudok.. 🙂 És azért nem volt olyan kicsi a táv, amit autóval is mentünk, elképzeltem, hogy gyalog ezt sosem tettem volna meg, mert közben hétszentség, hogy pluszban még vagy 20x eltévedtem volna. Nem győztem hálálkodni a fiatalembernek, és tényleg jó érzés, hogy vannak még rendes emberek, akik segítenek a lúzernek, ha már ennyire béna.. 🙂 Tény, hogy ha egyszer eltalálok oda, ahova akarok, akkor onnantól kezdve nem tévedek el többet még külföldön sem, de elsőre néha belefutok érdekes körökbe.. 🙂 Lásd Murony, meg a hirtelen felindulásokból elkövetett egyéb irányokba induló járművekre való felszállás, majd masszív és velős káromkodások közepette a visszatérés a helyes vágányra, útra, és jókora késéssel hazaesés.. 🙂 De legalább most vannak szabad vegyértékeim az eltévedések korrigálására, feltéve, ha jókora rátartásokkal indulok neki.. 🙂
Ugyanis képtelen vagyok tovább aludni, mint eddig.. Pedig megtehetném, van, hogy fél 12-kor van az első órám, és azért az se semmi, hogy az utolsó órámnak legrosszabb esetben is du. 3-kor vége.. 🙂 És mehetek haza.. 🙂 De reggel felébredek, és megyek, mert megszoktam. Ha nincs órám,akkor bent dolgozom a tanáriban, készülök az óráimra, kicsit előredolgozom, hogy ne otthon kelljen.. 🙂 Viszont délután emberi időben otthon vagyok, van időm vacsit főzni, mert kicsit lábat lógatni is.
A kolléganőim ( a szaktanári társaság ) igazi tündérkeresztanyák egytől-egyig. Pátyolgatnak, segítenek, könyveket hoznak ha nincs anyagom, jókat vihogunk a gyerekek dolgozatbeli aranyköpésein (már egy saját begyűjtésem is van.. 🙂 ) és mindig, de mindig biztosítanak arról, mennyire örülnek, hogy ott vagyok, és bármi gondom van, kérdezzek, segítenek.. 🙂 Ha valamin aggódom, hogy megcsúszok, vagy bénának érzem magam, akkor mindig nyugtatnak, hogy nyugi, ne görcsöljek semmin, Ők is beleszaladnak sokszor dolgokba még régi motorosként is, ez bőven benne van a pakliban. Ma is egy olyan tanárnő kérdezte, hogy érzem magam, akivel eddig szinte csak köszönés szinten találkoztunk, mert teljesen más tárgyat oktat, nem nagyon vagyunk munkakapcsolatban sem, és meglepett a kedves érdeklődése.. 🙂 Már a harmadik kolléga jött a minap azzal a hírrel, hogy a gyerekek is csípik a fejemet, mert mondták, sőt az egyik igazgatóhelyettes kolléganő is említette, hogy gyerekek említették neki is. Az egyik ofő hamarabb tudta a srácaitól, hogy ötöst adtam nekik stabil oldalfektetésből, mint ahogy beértem ugyanarról az óráról a tanáriba. Jól esik, na, de tény, hogy még csak most kezdek dolgozatokat íratni, és nem tudom még, mennyire kell majd vérestollúnak lennem az osztályzatoknál. Majd utána meglátjuk, mennyire leszek népszerű.. 🙂 Azért azt még mindig nem szoktam meg, hogy a folyosón nekem (is) szól a “jó reggelt, Tanárnő!” 🙂
Jól vagyok, jó helyen vagyok, kicsit ugyan fura 9-szer leadni ugyanazt az órát (3 osztálynak 3-3-as csoportbontásában elsősegélyt pl.), de nincs két egyforma csoport, nincs két egyforma óra. Telik az időm, nem unatkozom, de nyugodt vagyok, és szinte csak a saját korlátaim vannak, semmi más. Nem kell rohannom sehova, nem kell agyalnom semmin, csak az óráimon, nem kell megfeszülnöm a megfeleléstől, nincsenek kényszereim.
Nyugszom lefelé szépen, lassan, csendesen, és ez határtalanul jó… Jövő péntektől meg már őszi szünet! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: