Csak kapkodom a fejem, hogy karácsony előtt micsoda botrányok zajlanak ebben az amúgy sem nyugodt országban…
Nem politizálok… Utálom, rühellem, színjátéknak tartom az egészet, de ami most megy ekörül az Ákos-interjú meg TCom meg kormány cirkusz körül, azt gondolom, nem méltó sem az ünnephez, sem az országhoz. Mint a dedóban tényleg….
Megvan a véleményem… Ákostól, T-től, kormánytól függetlenül… Én az alábbiakat gondolom.
Igen, kevés a gyerek… Igen, elment az országból több 100 000 ember. Azt gondolom, nem véletlenül, ezért felelősök vannak.. Igen, nyugdíjválság van, lesz. Én arra készülök, hogy nem lesz nyugdíjam, vagy arra, hogy még 80 évesen is dolgozni fogok, mert addig tologatják a korhatárt, míg bele nem döglünk, így nem kell nekem nyugdíjat fizetni.. Szőrén-szálán eltűnt 3 millió Ft értékű magánnyugdíj megtakarításom. Senki nem számolt el vele. Ezért is felelős valaki. Nem kérdezi senki, miből fogok megélni 10-20-30-40 év múlva. De a frankót mindenki meg tudja mondani. Hogy kinek hogyan miként KELL élnie. Milyen alapon? És itt nem csak az érintett esetről beszélek, hanem általánosságban. Hogy mernek olyanok kinyilatkoztatni bármit is, akik nem tudnak elszámolni a tetteikkel? Amiknek én iszom meg a levét?
Csaponganak a gondolataim, lehet nem leszek összefüggő…
Igen, kevés a gyerek. De ez nem újkeletű dolog, nem most indult a folyamat, és nem most kellene kapkodni, meg csapkodni, meg vádaskodni, meg előírni, meg kivételezni. És legfőképpen sunnyogni azoknak, akik miatt rengeteg ember kényszerül arra a döntésre, hogy nem szül felelőtlenül. Akik döntést hoztak arról, hogy nem vállalnak gyereket, azoknak is megvolt rá az okuk. Én sem szültem. És nem gondolom, hogy ettől kevesebb vagyok bárkinél.
A gyereknek, a vállalásnak, a nevelésnek feltételei vannak. Elsősorban kell hozzá egy anya(jelölt) és egy apa(jelölt). Ha körülnézek a világban, egyre kevesebbet látok belőlük. Egymás iránti, és a leendő gyerek iránti szeretet. Nem kicsi. Kell hozzá felelősség, nem kicsi. Kell hozzá pénz, munka, kell hozzá fedél, és állítom: kell hozzá alkalmasság. Kell hozzá egészség. Kell egy NŐ és kell egy FÉRFI.. Mert manapság sajnos már ez sem egyértelmű. És itt nem a szexuális hovatartozásra értem. És mindez nagyon sok mindenen múlik. És sajnos tegyük a szívünkre a kezünket, éppen ezek hiányoznak a legjobban.
Igen ám, de mi van, ha ezek nincsenek meg? Igen, tudom, hogy ezek nélkül is lehet gyereket vállalni, bár egészség nélkül nehéz. Tele vannak a meddőségi centrumok, tele van a víz hormonnal, az emberek gyógyszerrel, mérgekkel. Tapossuk meg az egyébként is a szülésen görcsölőket, hogy Ők még ennyit sem képesek összehozni. Tele vannak stresszel, agyon vannak terhelve, feszültek. Az ország jókora részében nincs munka, nincs kereset. Szöveg, az van. A parasztvakítás. Tett, az nincs. A fiataloknak nincs lakás, vagy inkább lakásra való. Épeszű ember nem vállal 30-40 évre szóló hitelt, lásd a közelmúltat. Sok fiatal nem képes arra sem, hogy saját magáról gondoskodjon, 30 egynéhány évesen a szülei nyakán él, mert az baromira kényelmes, és nem kell felelősséget vállalni semmiért. (Tisztelet a kivételnek) Ezt óriási nevelési hibának tartom. Milyen apa lesz belőle? Milyen anya? Semmilyen, mert nem lesz az, hiszen ezekért tenni kell, dolgozni kell, foglalkozni kell a gyerekkel, tanulni kell, pénz kell, munka kell, fizetni kell a rezsit, és a kaját. Akkor inkább neki sem vágnak. Mert a saját szülei is szétszakadnak a munkában, kapaszkodnak az állásukba, tűrik a sokszor idegbeteg főnököt, a kiszolgáltatottságot akár minimálbérért is, éjjel-nappal dolgoznak, ha van állásuk, nincs idejük semmire, sem a gyerekükre, sem egymásra. Megy a veszekedés, a marakodás, a napi megélhetésen. Így hogy neveljenek? Őket sem hibáztatom. És ez az általános minta egy mai gyerek előtt.
Hány magányos ember van ebben az országban? Hányan nem azért nem szülnek, mert nem akarnak, hanem azért, mert nincs KINEK??? Nap, mint nap hallom a környezetemben élőktől, hogy manapság sokkal nehezebb megfelelő párt találni, mint eddig bármikor. Okos, kedves, helyes, szülőképes emberek! Én sem szültem bárkinek. Volt férjem, volt nem egy kapcsolatom, voltak szerelmek, de volt eszem, hogy csak azért, mert a konvenciók ezt várják tőlem, nem fogok szülni. Én mindig előre gondoltam 5-10 évet, és ha nem láttam magam benne az aktuális kapcsolattal, akkor nem gondolkodtam szülésben. Többször írtam , hogy igen én is voltam szingli majd 5 évig. Én is estem kétségbe, hogy egyedül maradok, nyúzott a család is, de blintre akkor sem vállaltam volna gyereket. Az a sors fintora, hogy mire az a férfi, akinek teljes szívemből szültem volna, mire belépett az életembe, én kiléptem az időből. És én összeteszem a kezem, hogy 38 évesen FÉRFIT kaptam a sorstól. Kicsúsztam az időből? Igen, de nem vagyok magányos, mint sok korombéli egészséges, szeretetreméltó férfi vagy nő. Ma már ez is ajándék. Sok környezetemben élő magányos ember vergődik, és nem tudok nekik vigasztalót mondani, csak annyit, ha nekem összejött, az esélye mindenki másnak is megvan, de sajnos ennél többet nem tudok tenni értük. Nincs gyerekem, és sajnálom, hogy nincs, de nem bánom, hogy nem szültem annak, akivel nem tudtam volna felnevelni.
A felek nem vállalnak felelősséget a másikért. Az ember ugyanolyan könnyen lecserélhető, mint a lyukas zokni. Senki sem tökéletes, és ezt ne is várja el senki a másiktól, akivel kapcsolatba bonyolódik. Konfliktus minden kapcsolatban van. De azt gondolom,hogy az, aki ezt nem vállalja be, nem partner a rendezésben, nem a megoldást keresi, nem jár utána annak, hogy a másiknak mi okoz problémát, hanem az első adandó problémánál megfutamodik, vagy éppen utat mutat a másiknak, az gyáva. Mert azt a legegyszerűbb. Úgyis lesz másik, mindenki lecserélhető, senki sem pótolhatatlan. Csak azt senki sem kalkulálja bele, hogy egy másik kapcsolat másik konfliktusforrás lesz. Az elvárások óriásiak, megdöbbent, mikor egy 9.-es kislánynak az a legfőbb szempont, hogy egy pasinak kutya kötelessége kockás hasat felmutatni, különben szóba sem áll vele? Ok, értem én, hogy fog ez még változni, hiszen gyerek, honnan tudná, hogy kockahas ide vagy oda, attól még lehet rossz ember, aki esetleg veri a nőket, iszik, vagy drogozik, csajozik a családja mellett, honnan is tudná, de akkor is… Kockahas, jesszus….
És csodálkozunk, hogy tele van a világ csontsovány, táplálkozási zavaros gyerekkel, mert az idióta média, és az ebből fakadó agyatlan “igényszintek” ezt diktálják nekik? Miközben a másik véglet, hogy a TV-ben látva menő dolog vérlázítóan ostobának, butának, megkockáztatom: hülyének lenni? És megint csak csodálkozunk, hogy a gyerekek utálnak tanulni? Az nem menő.. És nem egy gyerek otthon azt hallja, hogy mi a fenének a verselemzés, meg a kétszikű növények ismerete, hiszen úgysem fogja használni soha a büdös életben? Ahha, és mi van akkor, ha élete szerelme majd egy biológus lesz? Miről fog vele beszélgetni? Hiszem, hogy magára valamit adó ember nem kezd nálánál butább emberrel akkor sem, ha külsőleg sajtreszelő van a hasán, vagy megnyerte a Miss Universe-t. És az a csalánszájú ostoba liba, vagy felháborítóan buta, ámde kigyúrt meztelen csiga, aki a médiában jól megfizetve, ezáltal sok fogékony gyereknek példát adva, ÉSZBONTÓAN hülye világ csúfjára, szaporodjon? NE! Inkább dolgozom 80 éves koromig.
Ma mellbevágott egy tanítványom véleménye ebben a cirkuszos témában.. Személyesen érintettként kicsit elkeseredve tette fel a kérdést: nincs gyerek ebben az országban? Mikor tele vannak a nevelőotthonok állami gondozott, elhagyott gyerekekkel? Akikért pont azok nem vállaltak felelősséget, akikre a legnagyobb szüksége lett volna? Akik eleve sérülten lépnek ki a nagybetűsbe? Akiket felelőtlenül hoztak a világra, majd eldobták, lemondtak róluk, vagy az állam kénytelen volt elvenni a szülőktől? Másik gyerekem mondata: minek a házasság, úgyis elválik mindenki. Rémisztő, hogy a többség ezt gondolja, mert ez az általános. Ezt, bárki körülnéz a környezetében, nap,mint nap tapasztalja. A házasságoknak lassan szavatossági ideje van, lejár, kuka…
Hány ember él egy fizetésből? Tisztelem, becsülöm azt, aki egyedülálló létére bevállal egy gyereket, de azt a gyereket egyedül tartja el. Miért is nem kell egy nőnek ugyanannyit keresni ugyanazért a munkáért, mint egy férfinak? Miért nem? Mi a magyarázata? Hány nő nevel egyedül gyereket? És hány férfi? Mi a különbség? Akkor miért is kell az egyiknek kevesebb pénzből ugyanazt felmutatni, mint a másiknak? Tudomásul kell venni, hogy a hagyományos szerepek ideje lejárt. A hagyományos család a ritka család. Ilyen már csak nyomokban van. Mi az általános? A mikrocsalád,a csonka család, az egyszülős család, a mozaik család. Az okok? A válás, a sok megromlott, lejárt kapcsolat, a rengeteg kísértés, a plafonra pakolt igények, de a semmi viszonzás. Az értékrendek teljes felborulása.
Még annyit: meg lehet nézni, kik szövegelnek, milliós mutyik mögül… Akik megvédik a mutyimundér becsületét egy kórházban akkor is, ha a végletekig kikészített dolgozók, orvosok tizesével mondanak fel. És meg lehet nézni, kik élnek szégyenteljes fizetésből: az egészségügyisek, akiknek a kezében lesz egyszer a mutyizók élete is.. És azok, akik próbálnak újabb egészségügyi dolgozókat (és más munkaképes nemzedékeket) kinevelni, hogy legyen nyomokban valaki, aki talán képes lesz egy életmentő injekciót is beadni, ha szükséges…
Nem vagyok vallásos. De ha jól emlékszem, egyszer egy Mózes nevű ember lehozott pár táblát a Hóreb hegyről, és azon voltak érdekes dolgok, amiket szíves figyelmébe ajánlok országunk nagyjainak is, meg a kinyilatkoztatóknak is:
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
VI. Ne paráználkodj! (hány országunknagyja csalta-csalja-üti-veri a feleségét???)
VII. Ne lopj! (Ööööööö, izé..)
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! (második terítés némelyek magába fordulásához)
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd! (harmadik…)
X. Mások tulajdonát ne kívánd! (Ennyi..)
Úgyhogy az ünnep előtt a szánalmas ketrecharcosoknak javallom: szálljanak magukba, tegyék a szívükre a kezüket, gondolkodjanak el a saját dolgaikon (ezen mindenki) és mélyen hallgassanak…. Minden szempontból…
Még valami: karácsony jön. Egy Jézus nevű, valamikor élt ember születésének ünnepe. Aki állítólag az emberek bűneinek megváltója volt. Aki a feltétlen szeretetet hirdette, a másik elfogadását ítéletektől mentesen. Mert most mindenki erről papol, e mögé bújik.
Meri valaki Jézusnak a szemére hányni, hogy NEM VOLT GYEREKE?????
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: