Ma reggel szokásos módon ébredtem, ment minden a maga sztereotip kis módján.. 5 perccel indulás előtt (jelzem hajnali 5 óra környékén) egyik pillanatról a másikra olyan görcs állt a hasamba, és a derekamba, hogy a könnyem csordult belé, és derékszögbe görnyedve próbáltam rájönni, mi a jó ég lehet, de a fene azt az egészségügyis vénámat, már az első pillanatban tudtam: vese..
Soha az életben nem volt gondom a vesémmel, ha nem ismerném az anatómiát, azt se tudnám hol van bennem, de hát most alaposan megtapasztaltam, nekem is van belőle.. 🙂 Megvallom, iszonyúan megijedtem… Bevettem egy fájdalomcsillapítót, erősködtem, hogy márpedig én dolgozni megyek, nem maradhat el órám, így is meg vagyok csúszva ugye egy teljes hónappal, de a párom nem engedett, begyömöszölt a kocsiba és irány a sürgősségi… Akkor már kezdett hatni a gyógyszer, de így is derékban hajoltam meg a recepciós kislány előtt hajnali 5-kor, hogy válaszolni tudjak a kérdéseire… Engem még az éjszakás műszak kezdett vizsgálni, teljesen korrektek voltak, majd irány az ultrahang, van-e kövem, vagy se, nameg utána alkossak egy pohárba vizeletet, ami abban a helyzetben egyenlő volt a lehetetlennel, hiszen reggel ébredés után megszabadultam minden csepptől…
Az ultrahangos dokinő szabályosan meg volt sértve, hogy a hányingerrel határos görcseimmel nem vártam meg az élettani ébredését, és a francos SBO-sok miatt kénytelen volt ügyeleti időn belüli egy ultrahangot lezavarni. Nem volt kíméletes, és kellően tufa módon végezte a dolgát, persze követ nem talált, aminek én nagyon tudtam örülni. Mertem remélni, hogy nem gyanusít meg azzal, hogy hajnali ötkor képes lennék köves rohamot szimulálni, de tojtam rá, túl voltam rajta, és követ sem találtak.
Viszont akkor már megint fájt… Embertelenül fájt, mire visszaértünk a sürgősségire, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, hányingerem volt, a földön térdelve borultam a székre, megint iszonyú görcseim voltak, pisilni csak pár véres cseppet bírtam, no akkor már szúrták belém a branüllel vegyes fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélt, és kaptam fél liter infúziót is. Akkor tudatosodott bennem, mi van, ha ez a vonaton kap el, tutira lekarmolom a festéket az oldaláról… Igaz, nem szültem sosem, de most simán bevállaltam volna akár hármasikreket is, ha választhatok…
Amint hatni kezdett a cucc, persze leért az infúzió is. Elég érdekes fél kezedben infúziós üveggel, másik kezeddel a WC-n szerencsétlenkedve vetkőzni, miközben a füleden próbál utat törni magának a hólyagod tartalma. Mert persze én megoldok mindent, segítség nem kell, minek az.. Utána irány a röntgen, kerekes székkel, mert arra rá lehet akasztani az üvegemet. Párom szegény toligált mindenfelé, végig ott volt velem, és ez hihetetlenül jó volt. Már 8 óra környékén jártunk, kivilágosodott, és a röntgen benépesedett, ott ült vagy 30 ember, király, innen megyek nyugdíjba.. 🙂 Közben persze megint hatott az infúzió, irány a WC, megint a szerencsétlenkedés, de én kemény vagyok, mint a gyémánt fúrófej, mit nekem görcsroham, meg branül a könyökvénámban, az infúziós üvegem meg az ablakban. Ja, mert egy kórházi WC-ben minek lenne akasztó? Szerencsére gyorsan haladtak a betegek, nemsokára én is begurulhattam a röntgenbe, ott sem találtak követ, most akkor mi a fene van?
Vissza az SBO-ra, közben kint szakadt a hó, gondoltam, no, itt is indul mindjárt a nagyüzem, hiszen ilyenkor esnek-kelnek az emberek, szaladgálnak a mentők. Sosem szabadulunk, nekem már nem fájt semmi, csak a WC-re rohangáltam negyed óránként (időközben találtam egy tétova infúziós állványt, azt vonszoltam magam után), mondjanak valamit, és hagy menjek haza. Közben konstatáltam, hogy tökéletes a centrális vénás nyomásom, mert minden pisilés után félútig vérzett vissza a szerelékem.. 🙂 Jött egy doki, menjünk fel a 6.-ra az urológiára, jajnemakarokbefeküdnihanemmuszáj, de kaptam egy betegszállító grál lovagot, aki felliftezett az osztályra, és megkért minket, majd szolgáltassuk vissza a sürgősségi kerekes székét, ha végeztünk.. 🙂
Üldögéltünk még egy kicsit az urológiai ambulancia előtt, immáron 6 órája jártuk a kanosszánkat, és a diagnózis még a kanyarban sem, de már sokkal jobban éreztem magam. Kb. fél óra múlva jött egy doki, hogy vagyok, jólvagyok, annyiranemfájsemmi, jó, megvizsgáljuk, lehet, hogy uréterkő (BAZZ, a legrosszabb eshetőség) hazamehet.. Jah, köszi.. 🙂 Írt fájdalomcsillapítót, egyek görcsoldót 3×1-et, és igyak megállás nélkül, ha nem javulnék, soron kívül menjek vissza, és keresgéljek WC után fekete kavicsokat a vizeletben, általában egy hónap alatt ki is lehet pisilni. MIII? Én bármit megígértem, csak engedjenek haza. OK, ennyi, infúziót ki veszi ki? (megjegyzem lecsepegett az egész még az ambulancia előtt, szívem szerint kihúztam volna magamnak branülöstül, és usgyi haza), ja, azt majd az SBO-leszereli rólam. Bájos, bár úgyis vissza kell vinnünk a kerekes széket is, mit nekünk még fél óra üldögélés..:) A sürgősségi dugig, mi már nagyon fáradtak voltunk, én boldog voltam, hogy hazaengednek, csak szedjék már le rólam a szerelést.. Szerencsére nemsokára behívtak, kihúzták a brancsit, kaptam papírokat, közölték velem, hogy az addigi 10 SBO-n megjelent betegből 2 volt valóban sürgősségi, az egyik én… Bingó.. 🙂 Ma sem keltem fel hiába.. 🙂
Kivágtattam az ajtón, még egy utolsó WC, kocsiba be, gyógyszertár, vesevédő tea, görcsoldó, fájdalomcsillapító, haza, kancsónyi tea, ekkor kezdett el megint fájni.. No, ha ez kezdődik előlről, felvágom az ereimet.. Gyógyszer be, kezdtem dönteni magamba a teát, közben kezdtek hívni a kollégáim, hogy vagyok, aggódnak, a gyerekek is írkáltak a Face-en, hogy aggódnak értem, olyan kis drága volt mindenki.. 🙂 Köszönöm, köszönöm! 🙂
A kedvesemnek sem tudok eléggé hálás lenni, nem engedett dolgozni menni, futott velem hajnalban a kórházba, fogta a kezem, mikor nagyon rosszul voltam, tologatott mindenfelé, hurcolta a cuccaimat, ott volt velem kemény 7 órán keresztül.. Annyira szeretem!
Délutánra alaposan ki is dőlt szegényem, én meg futkároztam pisilni, találtam is két tűhegynyi fekete valamit, remélem, ezeket kerestük..:) Iszom, iszom, iszom, most jobb, nem fáj, csak érzem.
Megvárom a reggelt, ha nem lesz gond, megyek dolgozni, mert itt nincs házidokim, aki ki tudna írni még egy napra, az én dokim Pesten van. De bízom benne, hogy ennyi volt, ez egy jel, mindennek oka van. Valszeg az elmúlt nem kicsit strapás évem így csapódott le, innentől vigyáznom kell, és innom, innom, innom. Ha csak ezen múlik, kiiszom a Balatont…
(Jah, tesókámék, ha olvastok, anyuék felé nem publikus!:) )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: