Most komolyan: van ember, (nő), aki tényleg azon kattog szünet nélkül, hogy a pasija lehajtotta-e a WC ülőkét? Azon, hogy merészelte középen megnyomni a fogkrémes tubust? Hogy ott maradt az üres WC papíros tekercs? Ez tényleg akkora probléma? TÉNYLEG? Van kezed nem? Hajtsd le, dobd ki, tegyél oda másikat, a fogkrém meg úgyis elfogy, ha középen nyomod, ha nem. Nem egyszer, nem kétszer fejtettem már ki, hogy mint nők egyáltalán nem vagyunk arra determinálva, hogy ezeket a dolgokat a MÁSIKTÓL jogunk legyen ELVÁRNI! Hisztizni emiatt pláne!!! Miért is?
Hallottam már olyan kifogást, hogy a WC ülőkét azért kell a pasinak (!!) lehajtani, nehogy szíve hölgye legközelebb vakon beletoccsanjon a csupri fenekével a tócsába, és esetleg beszoruljon (már ha kicsit még husi is). No kérem…
Aki képes egy (bármilyen) WC csészére anélkül letottyanni, hogy megnézné, hova tottyan, az meg is érdemli. Ha pedig van szeme, akkor látja, hogy van-e teendő az ülőkével vagy nincs. Nem 6 tonna ólmot kell odébb tolni, nem kell lekaszálni 10 hektár legelőt, vagy megfejni egy csorda mongol jakot, csak piciny kacsónkkal megfogni az ülőke szélét, és azt a kemény 20 dekányi terhet fél méternyi távon leereszteni a helyére. Kb. 2 mp-et sem vesz igénybe. Nem vagyunk királylányok, és nem női privilégium a WC ülőke rendeltetésszerű használatát csak arra korlátozni, mikor le van hajtva. Utána meg úgyis kezet mosunk, akkor mi a gond? Picinykét gondoljunk már abba bele, mi lenne, ha megfordítanánk a helyzetet, és a pasik nyávognának amiatt, hogy a nők után miért nincs felhajtva az ülőke? Én még férfit ezért kaffogni sosem hallottam, és megvallom, értékelem ezt (is) bennük. Mert megtehetnék. Ugyan annyi joguk van hozzá.
Nem mondom, hogy nekem nincs heppem. Van. Annyi van, hogy minden nap elmosogatunk, emberléptékű rendet csinálunk (tartunk) magunk körül, és nem hagyunk kupit az asztalokon, a konyhában (tányérok, morzsa, gyümölcshéj), és a szennyes ruhát bedobjuk a tárolójába. Ja, és gyűlölöm, ha valamit 20x kell kérnem valakitől, miközben én elsőre meg szoktam tenni, amit Ő kér tőlem.. 🙂 Ennyi. Azt hiszem, ez kezelhető, napi igényrendszer. És én ennyitől nagyon elégedett tudok lenni. És igen, többes számban… És tojok a fogkrémes tubusra, a WC ülőkére, a papírtekercsre, a szemeteszsákra, a felpöndörödött szőnyegcsücskére, az égve maradt lámpára, a csöpögősen maradt csapra.
Aki meg képes ebből (meg a többiből) kardinális problémát generálni, az kockáztatja a folyton újratermő szinglitábor törzsgárda tagságát. A boldogság sokkal de sokkal értékesebb dolog ennél, és hiszem, hogy aki boldog, az ezeket az apróságokat észre sem veszi. Hiszem, hogy boldog csak az tud lenni, aki már veszített akkorát, hogy egy fogkrémes tubust észre sem vesz, hol van megnyomva. A boldogság egy hajnalban az álmosabbnak készített kávé, egy telefon, hogy csak úgy az eszedbe jutott, a lépcsőházban ülve pár mondatban kibeszélni a napodat, és végighallgatni a másikat, hozni neki gyógyszert, ha fáj a feje, szaladni érte, ha bajban van, megvigasztalni, ha szomorú, vagy nyűgös, kivinni az állomásra, ha nincs kedve bringázni, este kiskiflibe gömbölyödni, betakarni, mikor alszik. Érezni a parfümjét, titokban elmerülni a látásában, mikor nem veszi észre. Vén fejjel kézen fogva megjelenni bárhol. Csak úgy megölelni. Oda-vissza.
WC ülőke? Kit érdekel?… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: